Szép Otthon

2021.11.27. 13:30

Tippek a karácsonyi nagytakarításhoz

Így a december közeledtével igazán előtérbe kerülnek a takarítóeszközök is, mert bizony mindenki szeretné, hogy karácsonyra tisztán ragyogjon a ház!

Budai-Horváth Anett

A borotvahab segítségével egyszerűen el tudjuk távolítani a tükrökről az ujjlenyomatokat

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Elsőként talán fókuszáljunk kicsit a konyhára, és ott a kis és nagy gépeinkre, illetve a vizesblokk állapotára, ami bizony vízkőtől sajnos nem mentes. A gépeinket akár újszerű állapotúvá is varázsolhatjuk, illetve a csaptelep vízcseppnyomainak eltüntetéséhez is használhatjuk a jól bevált ecet-szódabikarbóna és citromlé mesterhármas keverékét! 

 

Talán kevés bosszantóbb dolog van annál, mint mikor végre nekiállunk takarítani, kinyitjuk a szekrényajtót, és meglátjuk, hogy nincs otthon tisztítószerünk. Ekkor keressünk alternatív szereket, amelyeket fel tudunk használni! Például egy tubus fogkrémmel is tudunk varázsolni, ugyanis a csapokat és a vasaló talpát is olyan csillogóvá tudja tenni, mintha új lenne! Aztán nagy hasznukra lehet a borotvahab is, ugyanis egyszerűen el tudjuk vele távolítani a tükrökről az ujjlenyomatokat. A fürdőszobában pedig ajánlott is ezzel pucolni, hisz párataszítóvá válik a felület. 

A borotvahab segítségével egyszerűen el tudjuk távolítani a tükrökről az ujjlenyomatokat. Fotó: Shutterstock

Következő tipp a sokak által kedvelt kóla használata, összetevőinek köszönhetően kiváló a WC takarításánál, de például a tepsik és serpenyők rendbetételénél is. Csak öntsük a tisztítandó felületre, hagyjuk azt dolgozni 1-2 órán át, majd öblítsük le. A mikrosütőben bizony nagyon sokszor találkozhatunk zsíros foltokkal, azokat úgy tudjuk a legkönnyebben eltávolítani ha egy tálba teszünk 1dl ecetet és 1 dl meleg vizet, majd az ebbe belemártott szivaccsal áttöröljük a mikrót! Ott vannak még a hűtő polcai is, amit mindig kicsit nehézkes kitakarítani, mert egyenként ki kell szedni, aztán lemosni, azonban ha fóliával bevonjuk a polcokat, akkor sokkal könnyebb lesz takarítani, mivel a szennyeződések könnyebben lejönnek a fóliáról! Kissé időigényes a konyhaszekrények kipakolása, pedig azok takarítása sem elhanyagolható. Szerencsések azok, akiknek nincs sok konyhai eszközük, így gyorsan áttörölhetik a szekrény polcait egy nedves ruha segítségével! 

 

Ne feledkezzünk meg a lefolyókról sem, hisz a  kellemetlen szagok a lefolyókból is eredhetnek. Ha a lefolyót rendszeresen kitisztítjuk, kizárhatjuk a kellemetlen szagokat, és megelőzhetjük a dugulást is! Végül eljutunk az utolsó fázishoz, a padló feltakarításához, elsőre alaposan porszívózzunk ki minden sarkot, felületet, a felmosó vízbe tegyünk ecetet illetve szódabikarbónát, ugyanis ezek a szerek természetesek és nagyon hasznos segítőink a takarításban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!