Marad a börtönben az olaszliszkai lincselő

Jogerőre emelkedett a büntetés-végrehajtási bíró döntése, amely szerint nem bocsájtják feltételes szabadságra az olaszliszkai ügy harmadrendű vádlottját.

A nool.hu korábban beszámolt arról, hogy a büntetés-végrehajtási bíró július 26-án tartott meghallgatásán mellőzte a vádlott feltételes szabadságra bocsátását. Véleménye szerint a kiszabott büntetéssel elérni kívánt célok, csak a a szabadságvesztés további végrehajtásával érhetők el.

Döntésével szemben azonban az elítélt és védője fellebbezést jelentett be az elítélt feltételes szabadságra bocsátása érdekében – olvasható a lap legfrissebb beszámolójában.

Mint azt dr. Lajkó Pétertől a Balassagyarmati Törvényszék sajtószóvivőjétől megtudták, a törvényszék másodfokú tanácsa a felülbírálat során rámutatott, hogy a törvényi szabályozásból következően a feltételes szabadságra bocsátás nem alanyi jog, hanem egy jogszabályi lehetőség az ítéletben meghatározott idő eltelte előtti szabadulásra.

Azonban a másodfokú bíróság álláspontja szerint a törvénytisztelő életmód folytatására irányuló készség kialakulásának vizsgálata során nemcsak a büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartását kell figyelembe venni. Ebben a körben utalt arra a – a bűncselekmény elkövetése során tanúsított magatartását is figyelembe véve –, hogy Sz. András elítélt kezdeményező-meghatározó szerepet töltött be a cselekmény elkövetésében, mivel részt vett a sértett gépkocsiból történő kirángatásában, majd pedig – hat terhelt-társával együtt – annak agyonverésében; a sértett meglincselése pedig a kiskorú gyermekeinek a szeme láttára történt – fogalmazott a hírportál.

Mindezeken túl az elítéltnek a személyiségjegyeit is tekintetbe véve, jelenleg nem állapítható meg megnyugtatóan a feltételes szabadságra bocsátás azon feltétele, amely szerint az elítélt kész a törvénytisztelő életmód folytatására.

„A bíróság rendelkezett arról is, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét egy későbbi időpontban ismét részletesen meg kell vizsgálni. A döntés szeptember 4-én jogerőre emelkedett”

– mondta el a lapnak dr. Lajkó Péter.

Mint ismert, 2006 októberében a nagy port kavart büntetőügy halálos áldozata személygépkocsijával Szegilong irányából haladt Olaszliszkára a két – akkor még kiskorú – lányával. Egy gyermek az út széléről hirtelen megindult az autó felé, majd – utóbb ismeretlenül maradt körülmények között – az út melletti árokba esett.

Azt azonban megállapította a bíróság, hogy a sértett gépkocsija nem okozott sérüléseket neki – fejtette ki dr. Lajkó Péter, a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője.

A sofőr megállt autójával, azonban már nem tudott kiszállni, mert három helybeli – együttes erővel, a felső testén és a karjain megragadva őt – kirángatták a gépkocsiból. Közel tíz percen át rendkívül brutális módon, emberi mivoltukból kivetkőzve bántalmazták. Szögi Lajos, tiszavasvári tanár ennek következtében a gyermekei jelenlétében ­elhunyt.

A Debreceni Ítélőtábla 2009 novemberében a vádlottat másodfokon jogerősen 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte. Feltételes szabadságra bocsátása a büntetése végéhez közeledve, október 20-án lett volna esedékes.

 

Hozzászólások

13 év után
Új albumán dolgozik a Who együttes
felfedezés / 6 órája
Zsírsejtekké programoztak át ráksejteket svájci kutatók
De ami a legfőbb, hogy a sejtek nem tudnak többé áttéteket képezni.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek GERTNER ANTAL temetésén, utolsó útjára elkísérték, és sírjára koszorút, virágot tettek. A gyászoló család
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOKA GYÖRGY 2019. január 1-én, életének 79. évében örökre megpihent. Temetése 2019. január 19-én, szombaton 14 órakor lesz a szabadbattyáni katolikus temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk KISS ISTVÁNNÉ született Horváth Katalin Székesfehérvár, Kertalja utcai lakos életének 90. évében elhunyt. Temetése 2019. január 19-én, szombaton 9.30-kor a Csutora temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Megtört lelkünk csupa könny és bánat, a virágos rét nélküled sivár és száraz. Megszakad a szívünk, mert örök búcsút vettél, csillagok közt Te a legfényesebb lettél! Angyali mosolyod, nem ragyog ránk többé, de Te a szívünkben élsz mindörökké!" Emlékezünk KAYGUSUZ MÓNIKA halálának 8. évfordulóján. Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel: Édesanyád és családod
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk FEHÉR LAJOS halálának 5. évfordulóján. Felesége és lánya
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik KISS JÓZSEFNÉ szül. Molnár Irén Mária búcsúztatásán rész vettek és személyes jelenlétükkel, egy szál virággal búcsúzva fejezték ki együttérzésüket. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj látnom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ERDÉLYI JÓZSEF enyingi lakos volt Videoton és Volán dolgozó életének 81. évében megpihent. Az enyingi római katolikus temetőben, 2019. január 19-én szombaton, 12.30-kor kísérjük utolsó útjára. Ezúttal mondunk köszönetet mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
" Szerettél s Mi Szerettünk Áldást mondunk éretted Mi Édes kedvesünk " Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Horváth Béla Mór környezetmérnök - víz minőségvédelmi és veszélyes hulladék szakértő türelemmel viselt hosszú betegség után életének 66-ik évében 2018.12.25-én örök nyugalomra tért. Gyászolják családja, rokonai, barátai és Mindazok akik ismerték.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PATAKI JÁNOS 86 éves korában elhunyt. 2019. január 18-án 15 órakor a Fecskeparti temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOZSOKI FERENCNÉ szül. Séra Katalin 73 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. január 17-én 11 órakor lesz a Sóstói református temetőben. A gyászoló család
Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nővérem, nagymamánk, anyósunk, sógornőnk FINIÁNNÉ POLCZER MÁRIA életének 68. évében hónapokig tartó küzdelem után örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. január 19-én, szombaton 14 óra 30 perckor a VIDEOTON 79. sz. épületében kerül megtartásra (8000 Székesfehérvár, Berényi út 72-100. az Orvosi Rendelő melletti épület). Gyalogosforgalom és autóval való behajtás az I. portán keresztül. Kegyeletnyilvánítás egy szál virággal. Táviratcím: Finián Szilvia 8000 Székesfehérvár, Gánts Pál utca 17. Fszt. 4. Gyászoló család
„Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk mélyen, csendesen.” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁL JÁNOS ácsmester 70 éves korában váratlanul itt hagyott bennünket. Temetése 2019. január 18-án, pénteken 15.30-kor lesz a pákozdi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély szomorúsággal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyánk DR. MAGYAR GYULÁNÉ szül. Somogyi Magdolna 2019. január 7-én csendesen elhunyt. Búcsúztatása és temetése 2019. január 18-án, pénteken 16 órakor lesz a Béla úti köztemetőben. Nyugodjék békében!
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SÁFIÁN FERENCNÉ (Irénke) a Gorsium ÁFÉSZ és az Agroker volt dolgozója 2019. január 4-én elhunyt. Temetésére 2019. január 18-án 12 órakor a Béla úti temetőben kerül sor. Gyászolják: férje, lánya, veje, unokái és dédunokája, valamint közelebbi és távolabbi hozzátartozói.
"Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR LÁSZLÓ (Budai úti lakos, Fetév volt dolgozója, a "Nagy horgász") életének 73. évében, 2019. január 9-én elhunyt. Temetése 2019. január 22-én 15 órakor lesz a Hosszú temető ravatalozójából a Szedreskerti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy KÁLMÁN IMRE Székesfehérvár, Móri u. 11. sz. alatti lakos 2019. január 8-án, 82 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól január 18-án 13 órakor veszünk búcsút a Fecskeparti (Kálvária) temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Fáradt teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg kit eltemetnek, örökké él, kit igazán szeretnek." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, nagypapánk SZEMEREI LAJOS 67 éves korában elhunyt. Temetése 2019. január 17-én 13 órakor lesz az abai református temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MONG ISTVÁN az Alba Volán nyugdíjasa 81 éves korában elhunyt. Temetése 2019. január 16-án 14 órakor lesz a lovasberényi katolikus temetőben. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Mong család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMOGYI MIKLÓSNÉ /Terike/ 75. évében hazatért Teremtő Urához. Végső búcsút 2019. január 17-én, csütörtökön 11 órakor veszünk tőle Székesfehérváron a Béla úti köztemetőben. Az engesztelő Szentmise a temetés napján 14 órakor lesz a Jézus Szíve templomban (Rákóczi út 32.).
"Az Ő szíve pihen, a miénk vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik." Emlékezünk szerető feleségem, édesanyánk SZABÓ BENJÁMINNÉ /Mihályi Irma/ halálának 1. éfordulóján. Szerettei
Sok jót hallott rólunk / 7 órája
Volt fehérvári társak beszámolói is kellettek a döntéshez
Dévai Nándor Csaba
Mol Vidi FC második számú csapata / 7 órája
Osztrák és szlovák csapat ellen is játszanak
Krebsz András
halmozottan sérült nebulók / 7 órája
Balatonszárszói kiránduláson jártak
Horog László
őkemény meccs / 7 órája
Drámai iksszel a középdöntőbe
Káldor András
növelhetik a nézőszámot / 8 órája
Változik a jegyvásárlás menete
Dévai Nándor Csaba
Fontos három pont a tét / 8 órája
A Fehérvári Titánokat fogadja a DAB
Dévai Nándor Csaba