13°

Az észak-koreai külügyminisztérium szerint a háború már nem, csak a kezdete kérdéses

Kommentek

Legolvasottabb

1
Személygépkocsi és autóbusz ütközött Székesfehérváron
2
Időutazás: Ilyen volt Székesfehérvár a 20. században!
3
Baleset a 81-esen! Félpályás az útzár!
4
Bombariadó az Alba Plázában!
5
Egymásnak rohant két autó Sárbogárdon (Frissítve!)
kiszámíható gazdasági környezet
Hosszú távon tervez hazánkban a Tesco
Jótékonykodjon ön is! / 3 órája
Idén is várja az ajándékokat a Mikulásgyár
Ha még nem tudja, miként juttassa el a rászoruló gyerekekhez karácsonyi ajándékát, itt egy jó lehetőség: a Mikulásgyár kezdeményezése.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, akik
MAGYAR TIVADAR
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk osztoztak.
Gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk,
GYÖNGYÖSI JÁNOS
kéményseprő
2017. december 3-án 66 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Temetése 2017. december 12-én 14 óra 30 perckor lesz a mezőszentgyörgyi köztemetőben.
Egyben köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban együttérzéssel osztoznak.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
BOZSOKI LAJOSNÉ
született Tóth Judit
a Korona Kereskedelmi Vállalat nyugdíjasa, életének 71. évében elhunyt. Temetése 2017. december 15-én 10 órakor lesz a Sóstói református temetőben.
Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
KÁLLAI ISTVÁN
seregélyesi lakos
44 éves korában elhunyt. Temetése 2017. december 14-én 14 órakor lesz
a seregélyesi köztemetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik.
A gyászoló család
"Elmentem, szeretteim, nehéz volt már élni,
kopogok a jó Istennél bebocsátást kérni.
Búcsúzom tőletek, nekem így már könnyebb,
értem néhanapján ejtsetek egy könnyet."

Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapám, testvérünk, apósunk, sógorunk,
ÁGOSTON ISTVÁN
83 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Hamvait 2017. december 15-én, pénteken 15 órakor a Prohászka-templom urnatemetőjében
helyezzük örök nyugalomra.
Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik,
gyászunkban együttérzéssel osztoznak.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
SÖRÖS ZOLTÁN
59 éves korában elhunyt. Temetése 2017. december 13-án 14.30-kor lesz
a Béla úti temetőben.
Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
STITZ SÁNDORNÉ
szül. Nagy Gizella
77 éves korában elhunyt.
Temetése 2017. december 13-án 12.30-kor lesz a székesfehérvári Hosszú temetőben.
A gyászoló család
"Számunkra te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, akár a csillagok."

Megemlékezés
MÁRKUS LÁSZLÓ
halálának 1. évfordulójára.
Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
SIMON KÁLMÁNNÉ
94 éves korában elhunyt. Temetése 2017. december 9-én 14 óra 30 perckor a magyaralmási református temetőben lesz.
Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
DR. VELEZDI ISTVÁN
gárdonyi lakos
72 éves korában elhunyt.
Temetése szűk családi körben lesz.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
DR. VELEZDI ISTVÁN
gárdonyi lakos
72 éves korában elhunyt.
Temetése szűk családi körben lesz.
A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehetett,
a csönd ölel át és a szeretet.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek,
örökké él, akit nagyon szerettek."

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal,
akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapám, testvérem, apósom és rokonunk,
LÁSZLÓ ISTVÁN
a KNYKK Zrt. dolgozója, 58 éves korában méltósággal viselt,
hosszú szenvedés után örök nyugalomra lelt.
Temetése 2017. december 12-én 11.30-kor lesz a Sóstói római katolikus temetőben. Egyben köszönjük mindazoknak,
akik mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak.
Gyászoló család
"Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy végtelen szeretet,
amit tőlünk soha senki el nem vehet."

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
DR. GÉCZY MÁRTA
2017. november 28-án,
73 éves korában örökre megpihent.
Temetése 2017. december 12-én
13 órakor lesz a Budai úti református templom altemplomában. Kérjük, hogy a gyászszertartásra csak egy szál virágot hozzanak magukkal!
Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak.
A gyászoló család és a barátok
A gyászoló család és a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság mély fájdalommal tudatja, hogy
DR. SEBE LÁSZLÓ
nyugállományú vezérőrnagy
2017. november 19-én, 73 éves korában elhunyt.
A Honvéd Vezérkar főnök a "Magyar Honvédség halottjának" minősítette. Katonai tiszteletadással történő vízbemosásos búcsúztatása 2017. december 13-án 10 órakor lesz Székesfehérváron a Béla úti köztemetőben.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!
A gyászoló család és a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság mély fájdalommal tudatja, hogy
DR. SEBE LÁSZLÓ
nyugállományú vezérőrnagy
2017. november 19-én, 73 éves korában elhunyt.
A Honvéd Vezérkar főnök a "Magyar Honvédség halottjának" minősítette. Katonai tiszteletadással történő vízbemosásos búcsúztatása 2017. december 13-án 10 órakor lesz Székesfehérváron a Béla úti köztemetőben.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!
"Alszom mélyen, zúgó fák alatt, ó ne zavarjátok meg édes álmomat.
Boruljatok a síromra csendesen, legyetek nyugodtan, már nem fáj semmi sem."

Bánatos szívvel tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk,
GŐDÉR ÁRPÁD
életének 66. évében elhunyt. Temetése 2017. december 11-én, hétfőn 14 órakor lesz a sárszentágotai temetőben.
Gyászoló családja
"Mikor a testemet már roskadozva vittem,
Váratlanul csendesen átölelt az Isten...."

Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy drága férjem, édesapánk,
SZABÓ SÁNDOR
életének 58. évében váratlanul elhunyt.
Temetése 2017. december 13-án, szerdán 11 órakor lesz a Szedreskerti temetőben, búcsúztatása
a Hosszú temetőben.
Gyászolják: édesanyja, felesége, gyermekei, testvére, unokahúga, apósa és anyósa
"Elnémult egy hang, a szíve utolsót dobbant,
lehullt egy fénylő csillag, megkondult az ég harangja,
ő volt a jóság példája, a szeretet mintája.
Nem hagyott itt minket, csak előre ment,
szeretete szívünkben örökké él."

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó testvérünk, sógorunk, nagybátyánk és rokonunk,
KRISZTIÁN OTTÓ
életének 69. évében, méltósággal viselt
hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2017.
december 8-án 10 órakor a sóstói katolikus temetőben lesz.
Egyben köszönjük mindazoknak, akik mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak.
Gyászoló család
Köszönetet mondunk
mindazoknak, akik
osztoztak fájdalmunkban és
részt vettek szeretteink,
dr. OZSVÁR ZSÓFIA
és
dr. TARAJOSSY BÉLA

búcsúztatásán.
Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk,
hogy drága édesapám, rokonunk,
LEINER JÓZSEF
(volt taxis)
életének 69. évében, hosszú betegség után
örökre megpihent.
Temetése 2017. december 9-én 10 órakor lesz a Csutora temetőben.
Gyászmise 18 órakor a bazilikában.
Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik.
Gyászoló család
Önuralom híján / 4 órája
Másfél millió forintnyi bírságot fizetett a repülőn dühöngő nő
Nehézségek / 4 órája
Fejtörést okoz az építészeknek a Tádzs Mahal kupolájának megtisztítása
Karácsonyra várva / 5 órája
Felgyulladt a második gyertya lángja Fehérvár koszorúján
FMH
Kézilabda / 5 órája
Ez volt az utolsó világversenye Görbicz Anitának
Foci / 5 órája
Pontot mentett az AFC Csákvár
Káldor András
Új seprő jól seper / 5 órája
Järvenpää első mérkőzésén élvezetes játékkal nyert a FAV19
Ferencz Balázs