Összefoglaló

2023.11.18. 09:42

Ez derült ki eddig a Karácsony Gergelyék körül kialakult botrányról

A főpolgármester egyelőre hallgat a bizalmasa, Tordai Csaba ügyvédi irodájában történt házkutatásról.

MW

Karácsony Gergely főpolgármesterKarácsony Gergely főpolgármester beszél Pest, Buda és Óbuda egyesítésének, Budapest születésének 150. évfordulóját ünneplő gálakoncerten a Vígszínházban november 17-én

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Ahogy korábban már hírt adtunk róla, nyomozás folyik a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom gyanús pénzügyei miatt. Legutóbb a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is kiszállt a főpolgármester jogi főtanácsadójának ügyvédi irodájához, ahol bizonyítékokat foglaltak le. Arról, hogy mi vezetett idáig, a Magyar Nemzet közölt  részletes cikket.

Százmilliós összegek – de mire?

A 99 Mozgalom körüli botrány még júniusban robbant ki, amikor a Nemzeti Információs Központ (NIK) nyilvánosságra hozta a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának vizsgálatáról szóló összefoglaló jelentését, amelyben az is szerepelt, hogy több, mint

506 millió forint érkezett a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom Egyesület számlájára, döntően euróban és angol fontban.  

A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”. Ezt az összeget készpénzben fizették be 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között a mozgalom számlájára, több részletben. A dátumból az is kiderül, hogy a befizetések jóval az előválasztási- és az országgyűlési kampány után is folytatódtak, így felmerül a kérdés, hogy valójában kiktől érkeztek és kikhez kerültek a beérkezett százmilliók – írta meg a Magyar Nemzet.

A főpolgármester azzal érvelt, hogy mikroadományokból jött össze a rendkívüli bevétel, amit „kis ládikákban” gyűjtöttek. Ráadásul Karácsony el is szólta magát, hiszen azt is felvetette, hogy lehettek külföldi állampolgárok a rejtélyes adományozók között. Ehhez jött hozzá még Pusztai Erzsébet nyilatkozata – aki a 99 mozgalombeli tagsága előtt az MDNP elnöke volt –, amelyben kikotyogta, hogy külföldről jött a 99 Mozgalom ötszázmilliós támogatása – idézi fel a lap.

Több bűncselekmény miatt is nyomoznak

Az ügyben júliusban költségvetési csalás gyanújával rendelt el büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Később az adóhatóság pénzmosás miatt is vizsgálódni kezdett, ezt követően hamis magánokirat felhasználása gyanújával az OTP is feljelentést tett. Karácsony pénzügyeket intéző embere, Perjés Gábor ugyanis többször is olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek adománygyűjtő ládák felnyitásáról szóltak – emlékeztet a Magyar Nmezet. Hozzáteszik:

a hitelintézet belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, amelynek lényege szerint a banknak benyújtott jegyzőkönyvek hamisak, az adománygyűjtő ládák története pedig hazugság, ugyanis a bankjegyek valójában inkább csomagokban érkezhettek. A hatóság a feljelentés tartalmát a már megindult eljárásban vizsgálja.

Házkutatás aa főpolgármester bizalmasánál

Az ügy legfrissebb részlete, hogyegyebek mellett aláírás-hitelesítő dokumentumokat foglaltak le ügyész jelenlétében múlt héten egy ügyvédnél (Tordai Csaba irodájában), a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalomhoz érkező mikroadományok miatt indult nyomozás keretében. Az Index értesülései szerint „a lefoglalt dokumentumok az adományláda bontásakor készített jegyzőkönyvek hitelesítői.”

Információik szerint a lefoglalt dokumentumok némelyikén a szocialista párt munkatársainak neve és aláírása is szerepelt, mint az azokon szereplő adatok valódiságát hitelesítő személyeké.

Az ügyben további érdekesség, hogy az Index által megismert jelentés szerint a 10 láda jegyzőkönyvét két MSZP-s munkatárs hitelesítette, de ők kihallgatásuk alkalmával csak két szignót ismertek el sajátjukként. Ez azt jelenti, hogy fennmaradó 9 jegyzőkönyvet továbbra sem tudni, ki írhatta alá Gyurcsány volt államtitkárának, Karácsony jogi tanácsadójának (Tordai Csaba) ügyvédi irodájában.

Reagált az MSZP

A szocialista párt reakciója az volt, hogy őket nem keresték az ügyben. Mint tájékoztattak:

Az MSZP munkatársai és tagjai segítették Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti előválasztási kampányát, erre a kampányra és a főpolgármester ebbéli támogatására büszkék vagyunk.

Az MSZP ekkor is minden tekintetben a jogszabályokat betartva járt el a választási kampányok és az előválasztás során” – húzta alá a párt.

Hozzátették: „két munkatársunk arról tájékoztatott minket, hogy zajlik egy adóügyi eljárás a Nemzeti Adóhivatalnál, amelyben magánszemélyként tanúskodtak egy kihallgatáson. Megerősítették, hogy egy alkalommal részt vettek adományláda felbontásában, a ládába érkezett összeg megszámolásában és jegyzőkönyvezésében, ennek során minden jogszabályt betartva. Az adománygyűjtés egyéb részleteiről nem rendelkezünk információval.”

Igencsak árulkodó, hogy a Facebookon meglehetősen aktív főpolgármester egyetlen szóval sem kommentálta a történteket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában