Dollárbaloldal

2023.02.07. 07:37

Az Állami Számvevőszék és a NAV is vizsgálja majd a guruló dollárok útját

A Nemzeti Információs Központ átadta a birtokában lévő információkat, pénzforgalmi adatokat a hatóságoknak – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Korányi mindig ott tűnik fel, ahol a Soros-pénzek vannak

Forrás: Korányi Dávid/Instagram

A Nemzeti Információs Központ (NIK) ellenőrizte a baloldal kampányát milliárdokkal támogató Action for Democracy hivatalos bejegyzési dokumentációját, amelyet 2022. március 9-én nyújtott be a korábban Bajnai Gordon volt kormányfő, valamint Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadójaként is ténykedő Korányi Dávid és Christopher Maroshegyi New York állam illetékes hivatalánál. 

A számlaforgalmi adatok áttekintésekor kiderült, az AD úgy kezdeményezett több száz millió forintos utalásokat az érintett magyar szervezetek irányába, hogy még be sem volt jegyezve.

 

„Különösen figyelemre méltó ez azért is, mert az alapítók a diaszpórában élő magyarság voksolásának elősegítését jelenítették meg fő céljuknak, ami nem felel meg a valóságnak. Ehelyett az összegek jelentős részét a magyar választások közvetlen, magyarországi befolyásolására használták fel” – tartalmazza a nyilvánosságra hozott beszámoló.

A NIK szerint a történtek azt valószínűsítik, hogy az AD-t eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozták létre.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában