Tisztelgés

2022.08.16. 20:23

Bemutatták a Tőkés László 70 című kötetet Kolozsváron

A Tőkés László tudtán kívül összeállított kötetet meglepetésként adta át Tusnádfürdőn az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott tusványosi fórumon az ünnepeltnek Németh Zsolt.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Fotós: MTI/Kiss Gábor

A hetvenéves Tőkés László tiszteletére kiadott könyvet mutatták be a Kolozsvári Magyar Napok keretében kedden délután a kolozsvári Vallásszabadság házában.

A Tőkés László tudtán kívül összeállított kötetet meglepetésként adta át Tusnádfürdőn az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott tusványosi fórumon az ünnepeltnek Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A kötetbe Tőkés László írásaiból válogatott Kóczián Viktória debreceni teológus, és 18 közéleti személyiség – köztük Orbán Viktor, Áder János volt köztársasági elnök és Emil Constantinescu volt román elnök - méltatta az ünnepeltet.

A kolozsvári bemutatón Németh Zsolt azért tartotta fontosnak, hogy Tőkés László hetvenéves, mert – mint fogalmazott – az is csoda, hogy él.

Örülünk, hogy nem a református mártírról emlékezünk meg, hanem vele együtt ünnepelhetünk, és emlékezhetünk a mártírokra, köztük Újvárossy Ernőre, Tőkés László egyik legközelibb munkatársára

– jelentette ki.

Németh Zsolt úgy vélte: a kötet talán a legteljesebben dokumentálja Tőkés László életpályáját, de nem életrajz. Ennek a megírása még hátravan.

Megjegyezte: sokan őrzik azt a pillanatot az emlékezetükben, amikor a temesvári lelkész kihajol a parókia ablakán, és szól a szolidaritását kinyilvánító tömeghez, de marad a helyén, a templomban. Úgy vélte: a helytállása korábban dőlt el, az ismeretlenre való felkészülés idején, a családban, egy olyan korban, amikor az is előfordult, hogy az élet és az értékek között kellett választani.

Németh Zsolt úgy vélte: a magyarságához kétszeres erővel ragaszkodó Erdély lelke öltött testet a Tőkés családban. Ezáltal válhatott Tőkés László Erdély ikonikus alakjává. A fideszes politikus a kötet román szerzőinek a gondolatát idézve jelentette ki: az igazi romániai demokrácia felé csakis Temesváron keresztül, Tőkés László rehabilitálásán keresztül vezet az út.

Tőkés László elismerte: még nem volt ideje elolvasni a könyvet, de hozzátette: máris látja, hogy vannak benne olyan szövegek, amelyek számára is újdonságszámba mennek. Külön köszönetet mondott a szerkesztőknek az „Erdély ölelésében, Isten szeretetében” alcímért, amely a legtalálóbban fejezi ki életérzését.

Az írásaiból válogatott részről elmondta: mindig úgy tekintett az írásra, mint Ady Endre, aki leírta, hogy „a vers csak cifra szolga”. Nem öncélúan írt, hanem írását mindig valami szolgálatába állította. „Amikor tollat ragadtam, mindig valami funkcionalitás vezérelt” – fogalmazott.

A Tőkés László 70 című kötetet a Pro Minoritate Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) valamint a Méry Ratio Kiadó jelentette meg.

Borítóképünkön Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Fotó: MTI/Kiss Gábor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában