Elemzés

2022.07.05. 16:50

Magyar szemmel a nyugat-balkáni integrációról

A múlt heti sikertelen EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó és az azt követő tanácsi ülés után egyre biztosabbnak tűnik, hogy még jó ideig eltart az érintett országok integrációs agóniája. Korábban mind a hat ország (Szerbia, Montenegró, Albánia, Észak-Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó) kifejezte az Unióhoz való csatlakozásának szándékát, azonban, köszönhetően a térséget elmúlt évtizedekben jellemző hányattatott időszaknak, jelenleg a folyamat különböző fázisaiban találhatóak.

Szerbia és Montenegró már megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, Észak-Macedónia és Albánia rendelkezik tagjelölti státusszal, míg Bosznia-Hercegovina és Koszovó a tagjelölti státuszra vár – olvasható az Orgión.  

A mostani tanácsülés előkészítése során volt olyan javaslat is az asztalon, amelyet a magyar kormány egyébként támogatott, melynek értelmében Ukrajna és Moldova mellett Georgia és Bosznia-Hercegovina is megkapta volna a tagjelölt státuszt. A végső döntés értelmében azonban csak az első két ország részesült a tagjelölt státuszban.

Mindent egybevetve, az EU Nyugat-Balkánt érintő bővítési politikájával kapcsolatosan megállapítható, hogy az egy ideje megrekedt, és semmi jel nem mutat arra, hogy ez a helyzet rövid időn belül, gyökeresen megváltozhatna. 

Hacsak azt nem tekintjük előrehaladásnak, hogy az uniós csúcsot követő napon jelentették be, hogy Bulgária visszavonja a vétóját, amivel akadályozza Észak-Macedónia csatlakozási tárgyalásainak megkezdését. A két ország elhúzódó identitásvitájának az áldozata Albánia is, mivel annak csatlakozási folyamatát az EU más okokból kifolyólag a macedónokkal egy csomagban kezeli. A brüsszeli csúcs után csalódott albán miniszterelnök szégyennek nevezte, hogy egy NATO-tagország, vagyis Bulgária túszul ejt két másik NATO-tagállamot, és megakadályozza azok uniós integrációs törekvéseit.

RAMA, Edi; KOVACSEVSZKI, Dimitar; VUCIC, Aleksandar
Edi Rama albán, Dimitar Kovacevski észak-macedón miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb államfõ (b-j) sajtótájékoztatót tart az Európai Unió és a Nyugat-Balkán csúcsértekezlete után Brüsszelben 2022. június 23-án
Forrás: Stephanie Lecocq / MTI/EPA

A tárgyalások megkezdésének időpontja továbbra is kérdéses, mert Szófia további feltételekhez; az Észak-Macedóniában élő bolgár kisebbség jogainak alkotmányos garantálásához köti azok megkezdését. A bonyolult és instabil balkáni állapotokat mi sem jellemzi jobban, mint hogy a vétó visszavonásának ára egyébként a bolgár kormány bukása volt.

Nem sokkal jobbak a kilátások a csatlakozási tárgyalásokat 2012-ben megkezdő Montenegró, vagy a 2013-ban elindított Szerbia esetében sem. Csatlakozási céldátummal egyikük sem rendelkezik, és az egyenként 35 tárgyalási fejezetből az előbbi mindeddig hármat, az utóbbi pedig csak kettőt tudott ideiglenesen lezárni. 

Szerbia esetében a tárgyalások előrehaladását tovább hátráltatja, hogy nem hajlandó elismerni Koszovó függetlenségét, és az EU kifejezett kérésére sem csatlakozik annak Oroszországot érintő szankciós politikájához.

Bosznia-Hercegovina egy gyakorlatilag működésképtelen államszervezet, amelynek három államalkotó entitását láthatóan csak a külső kényszer és a megváltoztathatatlannak tűnő alkuba való beletörődés tart egyben. Esetükben az integráció reális esélye olyan közös cél lehetne, amiért érdemes közösen küzdeni. Számukra a Tanács azt ígérte, hogy ha minél előbb stabilizálják az ország működését, és ennek érdekében alkotmányos és választójogi reformot hajtanak végre, akkor megkapják a tagjelölti státuszt. Koszovó számára, amelyet önálló országként Szerbia mellett Görögország, Románia, Spanyolország és Szlovákia sem ismer el, jelenleg a legfontosabb integrációs célkitűzése a vízummentesség elérése, de úgy tűnik, egyelőre ez is várat még magára.

Időközben a 2003 óta uniós perspektívával rendelkező országok közvéleményén egyre inkább erőt vesz a csalódottság és a kiábrándultság. Egyre kevesebben gondolják realitásnak a belátható időn belüli uniós csatlakozást, nem bíznak a tagországok őszinte bővítési szándékában.

A politikai vezetés szintjén egyre gyakrabban jelenik meg az a narratíva, hogy hiába tesznek meg minden tőlük telhetőt az uniós elvárások (intézményi reformok, jogállamiság, korrupció elleni küzdelem, szomszédokkal való megbékélés) teljesítése érdekében, az uniós partnerek ezeket nem értékelik, és ennek következményeképpen nem halad az integrációs folyamat. Szerbiában idén tavasszal két évtized után először mérték azt, hogy többen támogatják az EU-n kívül maradást (44 százalék), mint ahányan támogatják (33 százalék) az integrációt, ami bizonyára összefüggésben van a szerbek alapvetően oroszbarát attitűdjével. Ezt mindenképpen intő jelként kell értékelni.

A jelenséget, ami az Unió bővítési folyamatát a 2013-as horvát csatlakozás óta eltelt időben jellemzi, nevezik „bővítési fáradtságnak". A dolognak legalább két oldala van. Egyrészt a tagállamok esetében sem tapasztalható az egyértelmű bővítés iránti elköteleződés, másrészt az érintett nyugat-balkáni államok esetében is kérdéses, hogy hajlandóak-e, illetve képesek-e teljesíteni a csatlakozáshoz szükséges minden feltételt. Az uniós tagok magatartását a korábbi bővítési körök rossz tapasztalataival, valamint azzal szokás magyarázni, hogy az EU-nak egy újabb bővítési forduló előtt előbb a saját belső problémáit kell megoldania, belső ellentmondásait kell feloldania. A helyzeten az sem javít, hogy a bővítés kérdésében minden uniós tagország vétójoggal rendelkezik, és ahogy azt láthatjuk, Bulgária él is vele.

Az EU nyugat-balkáni országokkal szembeni hitelességét bizonyára tovább fogja rontani, hogy Ukrajnának és Moldovának váratlan gyorsasággal adták meg a tagjelölti státuszt, csupán konjunkturális és ideológiai megfontolások alapján.

A Nyugat-Balkán EU-csatlakozásra váró államai 
Forrás: WIKIPÉDIA

Mindezt anélkül, hogy ezeken az országokon is számon kérték volna ugyanazokat az előfeltételeket, amelyeket rajtuk folyamatosan számonkérnek. Nyugat-balkáni polgárként vagy politikusként furcsa lehet feldolgozni, hogy miközben velük szemben az uniós illetékesek folyamatosan a hiányosságokat és elvárásokat hangsúlyozzák, aközben Ursula von der Leyen bizottsági elnök Ukrajnáról kijelenti, hogy annak „már sikerült átültetnie az EU-s szabályok mintegy 70 százalékát", „robusztus parlamenti demokrácia, amely jól működő közigazgatással rendelkezik", vagy azt, hogy „ott a választások szabadok és tisztességesek, a vibráló civil társadalom pedig rendre képes a kormányt is elszámoltatni".

Bárki, aki csak a legcsekélyebb mértékben is ismerte a háború előtti Ukrajna belső viszonyait, bizonyára értetlenül áll az elnök asszony megállapításai előtt.

A nyugat-balkáni országok helyzetének megértése szempontjából nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt évszázadokban ez a térség a nagyhatalmi érdekszférák határ- és egyben ütközőterülete is volt, és ez ma sincs másképpen. Az ütközőterület jelleg akkor képes érvényesülni, ha a térséget instabilitás jellemzi. Jelenleg a Nyugat-Balkánnak stabilitást egyedül az uniós integráció perspektívája biztosíthat. Mivel az EU-nak láthatólag nem sikerül megfelelő módon kezelni és integrálni a térséget, mindig lesznek olyan hatalmak, amelyek kitöltik a keletkező geopolitikai vákuumot, és saját érdekeiket próbálják ott érvényesíteni. Ilyen nagyhatalom ma Oroszország, Törökország, Kína, Szaúd-Arábia vagy az USA, amelyek fokozódó térségbeli szerepvállalása az instabilitást növeli.

Ebben a helyzetben Magyarország számára több szempontból sem közömbös, hogy mi történik a Nyugat-Balkánon. Ez számunkra egyszerre biztonsági, nemzetpolitikai és gazdasági kérdés. Elsőrendű érdekünk, hogy a térségben, amely a közvetlen szomszédságunkban helyezkedik el, stabilitás és béke legyen, és ne bántsák az ott élő magyarokat. Az is fontos, hogy ezekkel az országokkal a déli határainkra nehezedő migrációs nyomás csökkentése érdekében is együtt tudjunk működni. Mindezek érdekében elengedhetetlen az integrációs folyamat új alapokra helyezése és felgyorsítása, mert csak ez képes garantálni a stabilitást. Nem véletlen, hogy Magyarország néhány másik közép-európai tagállammal együtt a bővítés legelkötelezettebb szószólója.

Ezenkívül a magunk részéről annyit tehetünk még, hogy jó és kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszünk mindegyik nyugat-balkáni országgal, és a gazdasági kapcsolatainkat is fejlesztjük velük. Az sem utolsó szempont, hogy a magyar–szerb történelmi megbékélésen keresztül példát is tudunk mutatni a térség országainak, népeinek, hogy a mély történelmi sérelmek ellenére mindig van esély a megbékélésre, a kiegyezésre.

Szerző: Szakáli István Loránd, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, vezető elemző

Borítókép: tüntetők követelik az ország európai uniós csatlakozását a georgiai fővárosban, Tbilisziben 2022. június 24-én (MTI/EPA/Zurab Kurcikidze)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában