Ország-világ

2021.04.30. 06:31

Az őrület uralkodik, a józan ész lázad ma Európában

A régi szabályok érvénytelenítésével egy új rend korszakába léptünk: Orbán Viktor politikájának kulcsa, hogy meg tudott maradni az emberek mellett, nemzeti ügyekre építő kormányzással nyerve meg a társadalom többségének támogatását – mondta G. Fodor Gábor.

A politikai filozófus nemrég megjelent könyve, Az Orbán-szabály mellett a politikai jelentésadásról, az egységes jobboldal titkáról, valamint arról is beszélgetett a Magyar Nemzet munkatársa, hogy hogyan lehet kormányoldalról lázadni.

A könyv címének hallatán az az érzénk támad, hogy elolvasása után valamilyen titok tudói leszünk. Kicsit olyan ez, mintha egy új fogás megalkotása után ülnénk le megírni a receptet. Mit gondol, sikerült megtalálni a kulcsot Orbán Viktor politikájához?

Be kell vallanom, hogy én a régi, hagyományos konyha híve vagyok, tehát ha van egy jól bevált recept, és az működik, akkor én arra esküszöm: az új hullámos, fúziós lecsó helyett azt kedvelem inkább, ahogy a nagymamám csinálta. Persze, annak is van titka, akárcsak a politikai tevékenységnek. A függöny fellebben – van, ami feltárható és van, ami rejtve marad. Bár az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy a függöny mögött csúnya dolgok történnek, én nem osztom ezt a politikával kapcsolatos negatív képet. Ezért a könyv nem rukkol elő semmilyen új, a fúziós konyhák szellemiségét megidéző megfejtéssel, mindössze a régi receptet foglalja magában, már amennyiben az átadható. Létezik olyan, hogy politikai tudás és vannak olyanok, akik rendelkeznek ezzel, és kivételes módon tudják gyakorolni. A könyv „főszereplője” megítélésem szerint ilyen, mint ahogy az a politikai nemzedék is, amelynek az élén áll. Mert itt egy politikai nemzedék feladatvállalásáról is szó van, amelynek az a küldetése, hogy sikerre vigye a magyarok ügyét, és ezt a munkát nem hagyhatja félbe.

Személyes felütéssel indítja a könyvet: egy interjú okán együtt kávéztak a miniszterelnök konyhájában. Ezek a személyes találkozások, benyomások hozzájárultak ahhoz, hogy pontosabb képet kapjon a kormányfőről és gondolkodásáról?

Nem az a legfontosabb kérdés, hogy személyesen vagy csak kívülről ismerünk-e valamit vagy valakit, hanem hogy hogyan nézünk rá. A személyes tapasztalatok persze segítik a könyv kifejtését, de nem szeretném a bennfentesség illúzióját kelteni. Tulajdonképpen a saját látásmódomat kínálom fel az olvasónak, amelynek az olvasata persze cáfolható, vitatható is.

Miért éppen most született meg ez a könyv?

Eltelt tíz év, ez önmagában egy kézenfekvő szempont, de egyébként is úgy tűnik, mintha reneszánsza lenne az Orbán Viktorról szóló irodalomnak. Georgi Markov bolgár politikus nemrég írt könyvet róla, akárcsak Thibaud Gibelin francia történész. Hogy miért éppen most? Talán azért, mert kivételes időszakban élünk, amikor a politikai tudás jól tanulmányozható. Az elmúlt tíz évet gyakorlatilag három nagy válság tagolta. A gazdasági válság, a migráció és most a pandémia. Erre az Orbán Viktor vezette kormány saját választ adott. A „magyarok válasza” rendre kiverte a biztosítékot Európában, aztán jött a csodálkozás, majd az átvétel. Van tehát mit tanulmányozni, akárcsak a politikai sikert, a háromszor kétharmadot is. A kormányzati pozícióból történő újrázás nem egyszerű fegyvertény a versengő demokráciák világában, és ha jól látom – szemben az ellenzéki lapok megfejtéseivel –, most sem arra készülnek, hogy vesztesen hagyják el a csatateret, sokkal inkább a negyedik ismétlésre.

Ha van olyan személy, akivel kapcsolatban minden nap belebotlunk valamilyen hírbe – legyen az negatív vagy pozitív –, az Orbán Viktor. A miniszterelnök közösségi oldalán gyakran a magánéletébe is bepillantást enged, ezért sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért van szükség egy újabb könyvre, amely róla és kormányzásáról szól. Miben nyújt újat Az Orbán-szabály?

Értem a szemrehányását. Egy újabb könyv Orbánról, miért olvassam el? Indokokat kell adni az olvasónak. Csakhogy az indokok nem a könyvön kívül, hanem azon belül vannak. Ezért kell egy elsődleges elszánás, hogy „elolvasom”. Persze, rögtön jöhet az ellenérv is, hogy nem kell elolvasni, mert ez egy „alámenős” könyv. Ha G. Fodor Gábor ír egy könyvet Orbán Viktorról, ennek az olvasata már a könyv kézbevétele előtt eldőlt. Szerintem ez tévedés. Az Orbán-szabály a megértésről szól – mert van mit megérteni –, a megértés pedig nem zárult le, a történet folytatódik és éppen a szemünk előtt zajlik. Lehet, hogy még csak az elején vagyunk, lehet, hogy a közepén, nem tudhatjuk. De azt gondolom, semmiképpen sem a végén. Én azt látom, hogy egyáltalán nem az az ambíció, hogy a jobboldal levonuljon a harctérről, és letegye a fegyvert, hanem folytatni akarják azt a munkát, amit elkezdtek. És ha igaz az, hogy a dolgok egy része még előttünk áll, akkor érdemes tanulmányozni, hogy mi történt és miért, mert ezáltal lehet, hogy megsejtjük a jövőt. Azoknak, akik a múlttal foglalkoznak, bizonyos értelemben könnyű dolguk van, a múlt kevesebbet felesel vissza. Itt azonban a „főszereplő” él, aktív résztvevője az eseményeknek, és van módja rá, hogy elmondja: nem áll meg, amit írtam. Szóval ilyen értelemben ez merész és kritikus vállalkozás.

A könyvében az utóbbi tíz évet nevezi Orbán-korszaknak, de akkor hogyan nevezné az első Orbán-kormány időszakát vagy egyáltalán a Fidesz színre lépését?

Orbán Viktor több mint harminc éve van a politikában, és volt lehetősége korábban kormányozni is, de én azt gondolom, hogy a rendszerváltást követő első húsz év szinte teljes egészében egy olyan világban zajlott és értelmeződött, amelynek szabályait, normáit, a helyesről és helytelenről vallott mércéit a baloldal határozta meg. A baloldal mondta meg, mit és hogyan kell gondolni a politikáról, magunkról és a világban elfoglalt helyünkről, és nemcsak megmondta, hanem elő is írta. Ennek a világnak vetett véget az Orbán vezette Fidesz 2010-es győzelme, és megkezdődhetett az alapítás, az új rend bevezetésének a munkája.

Pontosan miből állt ez az alapítómunka?

A régi szabályokat érvénytelenné nyilvánították, és új szabályokat léptettek életbe. Teljesen új rendet alapítottak, kinyilvánítva, hogy a rendszerváltásnak vége, a régi szabályoknak is vége, új alaptörvény született, új normáink vannak, mást gondolunk a helyesről és a helytelenről. Az alapítás kivételes politikai teljesítmény. Nem képes rá mindenki, és nem adatik meg mindenkinek a lehetőség, vagy ha meg is adatik, nem tud vele élni. A Fidesz új rendet alapított új többség mentén: olyan ügyeket tudott nemzeti üggyé emelni, amelyeket korábban kinevettek, gúny tárgyává tettek vagy nem is lehetett róluk beszélni. Ilyen például a határon túli magyarok ügye, a rezsicsökkentés, vagy a családpolitika kérdése. A Fidesz által ezek a témák nemzeti ügyekké váltak, olyan fundamentumokká, amelyek mögött társadalmi többség áll. A Fidesz ezekre a nemzeti ügyekre építette a politikáját, és szerintem ez az egyik magyarázata annak, hogy miért tudott egymás után háromszor is kétharmadot elérni.

Az utóbbi tíz évet korszakváltás helyett korszakdöntésnek nevezi. Mi a lényegi különbség a két fogalom között, és miért tartja megfelelőbbnek az utóbbit?

A „váltás” nekem elhúzódó folyamat, ami kompromisszumok tömkelegét feltételezi a régi és az új rend között. Ebből következik a konszolidáció igénye, hogy a „voltak”, vagyis a régi rend gyakorlói és haszonélvezői is ugyan hadd maradjanak már fent a buszon. Ne feledjük: mindig a „voltak” akarnak konszolidációt. A „döntés” ezzel szemben maga a forradalom, forradalom a szavazófülkékben: jöttünk, láttunk, győztünk, mától más szabályok érvényesek az országban, és nem fogunk megalkudni a régi renddel. Új világ kezdődik.

A kötet tíz nagyobb fejezetből áll. Milyen logika mentén alakította ki ezeket?

Könyvet írni tolakodás. Odatolakszom az olvasóhoz a gondolataimmal. Azonban könyvet írni történetmesélés is egyben. Elmondok egy történetet, végigviszem a gondolatot. Itt az a gondolat, hogy nem is egy, hanem legalább két könyvet foglal magában Az Orbán-szabály. A változtatás könyvét: az alapítást, hogy az Orbán-csapat hogyan változtatta meg az országot. Valamint a megőrzés könyvét: hogy melyek is azok a nagy értékek, amelyeknek a megőrzésére és megvédésére vállalkozik Európában, ezekben a zűrzavaros években az Orbán vezette Fidesz. És mivel osztozom azok felfogásában, akik úgy gondolják, hogy minden politika a megőrzésről és a változtatásról szól, így ez a könyv egyben bevezetést is nyújt a politika világába, annak tanulmányozásába is.

Azt írja, a status quo is lehet lázadás. Pontosan mit ért ezalatt?

Európában, az úgynevezett civilizált világban olyan magától értetődő iránytűket veszítünk el, amelyeket eddig nem kérdőjeleztük meg, hogy egyebet ne mondjak, hogy van férfi és nő, és csak férfi és nő van, közöttük pedig van valamilyen eltérés, különbség, és ennek jelentőséget tulajdonítunk: a nő az nő, a férfi meg férfi. Ha lehet azt mondani, hogy ez hülyeség, ez önkényes különbségtétel és mint ilyen, átírható, akkor odalesz az iránytű, marad az iránytalanság, a káosz. Ugyanez áll a nemzetre: ha lehet azt mondani, hogy ez egy idejétmúlt konstrukció, meg kell haladni, a homogenitás rossz, akkor megint csak elesik egy morális iránytű, ami pedig a helyébe lépne, arra még szavaink sincsenek. Úgy tűnik, hogy a civilizált világban racionálisan akarják képviselni azt a civilizálatlan gondolatot, hogy ebbe az őrületbe kellene belesétálnia az európai embernek. Az őrület kezd tehát eluralkodni Európában és ez ellen lázad a józan ész. Ennek nevében lázad Orbán és az általa fémjelzett politikai nemzedék. A lázadás mögött pedig ott állnak a hétköznapok emberei, akik megszokták, hogy csak élik az életüket, a maguk józan normái szerint. Ők szavaznak Orbánra és a hozzá hasonlókra ma Európában.

A kötet végén az úgynevezett Orbán-korszak szótára található. Ezek szerint az elmúlt tíz évben egy új politikai nyelv is létrejött?

A szótár az elmúlt tíz év meghatározó jelentésadásait foglalja magában. Szerintem annak, hogy hogyan nevezünk meg valamit, a politikában különösen nagy jelentősége van. Ebben a világban jelentésadások versenye zajlik. Az is egy Fidesz-siker, hogy úgy beszélnek, mint ahogy az emberek beszélnek. A szocialisták nem úgy beszéltek. Szerintük az a jó, ha a politikát távol tartjuk az emberektől, és rábízzuk a szakértőkre. Ezért a nyelv segítségével is távolságot teremtettek az emberektől, gondoljunk csak ilyen szavakra, mint hogy „konvergenciaprogram”. Ugyan ki is beszélné ezt a nyelvet? Majd jött a jobboldal, és az emberek nyelvén kezdett el beszélni a politikáról, ami már önmagában kiverte a biztosítékot a baloldalon. És nemcsak az emberek nyelvét beszélte, hanem elvitte az emberek közé a politikát. Erről szólt például a polgári körök mozgalmának megindítása: a politikát nem kell bezárni a Parlament falai közzé, el lehet vinni az emberekhez, hogy beszéljenek róla, magukénak érezzék, viszonyt alakítsanak ki hozzá. A baloldal által sokat támadott nemzeti konzultációnak is hasonló szerepe van: azokat a kérdéseket, amelyekkel a kormányzók foglalkoznak, elviszik az emberek közé. És ebben óriási energia van, mert mi is az Orbán-vezette Fidesz? Az emberek mellett állni, az emberek nyelvén beszélni, és az emberekért győzni.

Ön szerint Orbán Viktor egyetértene a könyve tartalmával?

Erre annyit mondanék, hogy lesz joga fellebbezni.

Borítókép: G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke az alapítvány Budapest címmel rendezett konferenciáján a második kerületi Haris Parkban 2019. szeptember 25-én

Ezek is érdekelhetik