Tudósítás

2019.10.02. 12:56

Nemzetőr ünnep Lepsényben

„A pákozdi csata nem tartozik a világtörténelem nagy és véres csatái közé, amelyekben tízezreket öltek vagy nyomorítottak meg.

Borsos György (olvasó)

Nem semmisített meg birodalmakat, nem is vezetett újak születéséhez. Nem igázott le népeket, és nem szabadított meg elnyomottakat zsarnokaitól. A pákozdi csata nem döntötte el egy háború sorsát, sőt egy hadjárat végére sem tett pontot. Nem vezetett az ellenség üldözéséhez, szétszórásához, megsemmisítéséhez.

Mégis sok függött ettől a csatától. Nemcsak egy nép, hanem egy forradalom sorsa. Pákozdnál egy forradalom eredményeit, a feudalizmus béklyójából felszabadult nép emberi és polgári jogait, egy új történelmi korszak zálogát: a polgári átalakulás vívmányait kellett megvédeni…” kezdte ünnepi beszédét Salamon Béla Polgármester Úr a 171 évvel ezelőtt történt eseményről.

Az általános iskolások műsora
Fotó: Sütő Krisztina

A pákozdi győzelemhez szükség volt a lepsényi és mezőszentgyörgyi emberek hősies helytállására. A két település nemzetőrei elfogtak egy levelet Jellasics horvát futárjaitól, amelyben az állt, hogy a csata előtt hol tudnának egyesülni Jellasics és Roth tábornok seregei. A futárokat a helyi nemzetőrök egy rövid összetűzésben megsemmisítették, a levelet elfogták, így akadályozva meg Jellasics tervét.

Cirbolya Citerazenekar és az Esthajnal Nyugdíjasklub műsora
Fotó: Sütő Krisztina

„171 évvel ezelőtt az akkori magyarok megmutatták, hogy ha összefognak egy közös célért, akkor sikeresen szembeszállhatnak az elnyomóval. Pákozdnál egy olyan fontos győzelmet arattak, amely méltó arra, hogy beírja magát a magyarság dicsőség könyvébe!

Igaz, ez a győzelem, ez az összefogás csak egy porszem több ezer éves történelmünkben. Egy levél elfogása apró momentum a történelem viharában, de számunkra talán településünk történetének egyik legnagyszerűbb eseménye, tette volt!”- fejezte be ünnepi beszédét Salamon Béla.

Dobronyi Tamás alpolgármester koszorúz
Fotó: Sütő Krisztina

A megemlékezésen az általános iskola diákjai, valamint az Esthajnal Nyugdíjasklub Énekkara és a Cirbolya Citerazenekar adtak műsort. Az ünnepséget koszorúzás zárta le.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!