Olimpia

2016.08.20. 05:08

Kovács Sarolta a 17. lett Rióban

Rio de Janeiro - A magyar lányok gyenge lovaglása szertefoszlatta az éremszerzésről szövögetett álmokat. Kovács Sarolta a 17., Földházi Zsófia a 27. helyen zárt a riói olimpia öttusa versenyén.

Ferencz Balázs

A csütörtöki körvíváson elért közepes eredmény még bizakodásra adhatott okot, főként úgy, hogy Kovács Sarolta a legjobb úszók közé tartozik az öttusázók világelitjében. A Volán Fehérvár pentatlonistája nem is teljesített rosszul, Saci két szám után a kilencedik helyen állt. Jött azonban a lovaglás. Az idei esztendő világbajnoka az első két akadályon máris rontott, s a folytatásban sem ugrott tökéletesen Saci lova. Az akadályok között szerzett 268 pont végül a 13. helyre rangsorolta a kombinált szám rajtjánál. Kovács Sarolta hiába igyekezett, a lövészetei nem sikerültek jól, sokat időzött a lőállásban, így nem tudta faragni hátrányát az élmezőnnyel szemben, s végül a 17. helyen ért célba.

MTI Fotó: Kovács Tamás

A másik magyar lány, Földházi Zsófia visszafogottan vívott, jól úszott, azonban lova az egyik akadály előtt megtorpant, ledobta a KSI 23 éves versenyzőjét. A rombolás után Földházi visszaült, teljesítette a pályát, s a 30. helyről kezdhette a kombinált számot. Zsófi jól kombizott, a 27. helyre futott fel az olimpián.

A napot végig vezető lengyel Nowacka az utolsó sorozatnál a lőállásban maradt, s ekkor állt az élre a hetedikként rajtoló ausztrál, Chloe Esposito. Az idei magyar bajnokságon is az élen végzett Esposito az utolsó körben még növelte is előnyét, és magabiztosan lett olimpiai bajnok. Az ezüstérem a francia Elodie Clouvelé lett, a dobogó harmadik fokára állhatott végül Octavia Nowacka.

Szombaton a férfiak viaskodnak, a fehérvári Demeter Bencével, valamint Marosi Ádámmal a mezőnyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!