Bundesliga

2021.11.27. 19:30

Dárdaiék az utolsó percben vesztettek pontokat

A berlini együttes immáron négy mérkőzés óta nyeretlen.

Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az Augsburggal a német labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombati játéknapján.

A berlini együttes immáron négy mérkőzés óta nyeretlen. Az Augusburg – amely az előző fordulóban a címvédő és listavezető Bayern Münchent győzte le – a 97. percben egyenlített.

Az újonc Bochum meglepetésre hátrányból fordítva 2-1-re diadalmaskodott otthon a Sallai Rolandot csereként a 75. perctől foglalkoztató Freiburg ellen. A hazaiaknál Novothny Soma nem kapott lehetőséget.

A Borussia Dortmund ugyan 2016 szeptembere óta először kapott gólt a Wolfsburgtól, 2015 májusa óta tartó veretlensége ezúttal sem szakadt meg kedvenc riválisával szemben, és sorozatban hetedszer győzte le a Bundesligában.

A szintén újonc Greuther Fürth vezetett ugyan a Hoffenheim ellen, de végül hazai pályán 6-3-as vereségbe szaladt bele, és továbbra is vár története első hazai Bundesliga-győzelmére. Eddig egyetlen élvonalbeli szezonjában, a 2012/13-as idényben mind a négy győzelmét idegenben aratta, hazai pályán immáron 18 vereség és öt döntetlen a mérlege.

Bundesliga, 13. forduló:

Greuther Fürth-Hoffenheim 3-6 (1-2)

Hertha BSC-Augsburg 1-1 (1-0)

1. FC Köln-Borussia Mönchengladbach 4-1 (0-0)

VfL Bochum-Freiburg 2-1 (0-0)

VfL Wolfsburg-Borussia Dortmund 1-3 (1-1)

pénteken játszották:

VfB Stuttgart-FSV Mainz 2-1 (1-1)

később:

Bayern München-Arminia Bielefeld 18.30

vasárnap játsszák:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában