Nagy a harc

2024.03.22. 12:39

A magyar válogatott csatár tudja, miért fut versenyt a Bayern és a Liverpool Xabi Alonsóért

Óriási harcot vív Xabi Alonso megszerzéséért a Jürgen Klopp utódját kereső Liverpool és a Thomas Tuchelt leváltó Bayern München. A spanyol edzőnek még csak alig több mint ötven Bundesliga-meccs van a háta mögött, de edzőként rövid idő alatt nagy elismerést szerzett magának a Bayer Leverkusen irányításával. A Liverpoolban őt személyesen megismerő Németh Krisztián szerint Alonso bárkiből győztest csinál.

MW

Xabi Alonso, a Bayer Leverkusen vezetőedzője a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott FC Heidenheim-Bayer Leverkusen mérkőzésen Heidenheimban 2024. február 17-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Eduard Martin

A 42 éves Alonso eddigi eredményei magukért beszélnek, és bár edzőként a Leverkusen az első komoly munkája, előtte is volt már jelentős sikere, még ha alacsonyabb szinten is: a Real Sociedad B csapatát hatvan év után feljuttatta a spanyol harmadosztályból a második vonalba – írta meg a Magyar Nemzet. Ugyanakkor edzőként nem mondható tapasztaltnak, mindössze 52 Bundesliga-meccs van a háta mögött. Ha viszont az a kérdés, hogy Xabi Alonso mekkora hatást váltott ki a Bayer Leverkusen edzőjeként, akkor elég csak megnézni, honnan indult és hol tart most a csapattal. 

Mourinho megjósolta

2022. szeptember 30-án a Leverkusen 4-0-ra kikapott a Bayern München ellen. A helyzet annyira súlyos volt akkor, hogy a klub kieső helyen állt a Bundesligában – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. Ekkor érkezett Xabi Alonso, aki a Schalke elleni első meccsét rögtön megnyerte 4-0-ra, a jelenlegi idényben pedig 26 forduló után tízpontos előnnyel vezeti a bajnokságot a Bayern előtt, amely a hazai porondon 2013 óta legyőzhetetlen. Másfél év alatt kiesőjelöltből a bajnoki cím legfőbb esélyese lett a Leverkusen. A spanyol szakember edzőként nem mondható tapasztaltnak, mindössze 52 Bundesliga-meccs van a háta mögött, a Leverkusen kispadján pedig összesen 75 mérkőzésen ült (igaz, ebből ötvenet megnyert). 

Emlékszem José Mourinho egy nyilatkozatára, úgy hét éve mondhatta azt, hogy ha az összes volt játékosa közül kellene megneveznie egyvalakit, akiből biztos nagy edző lesz, akkor az Xabi Alonso 

– nyilatkozta Németh Krisztián, azon kevés magyarok egyike, aki személyesen is megismerhette a spanyolt.

 Árad belőle a nyugalom 

A jelenleg az MTK csatársorát erősítő volt válogatott játékos 2008 nyarán több felkészülési meccsen is pályára lépett az akkor még Rafa Benítez vezette Liverpool első csapatában, és volt egy közös pillanata is Xabi Alonsóval: egyszer az ő passzából került helyzetbe, szabálytalankodtak ellene, s végül a Németh által kiharcolt tizenegyest Alonso váltotta gólra

Az a Rangers elleni meccs volt, 4-0-ra nyertünk. Alonsóról leginkább az maradt meg, hogy egyrészt hihetetlenül átlátta a játékot, másrészt elképesztően higgadt volt szinte mindig. Például Jamie Carragher folyton ránk helyezte a nyomást, űzött-hajtott az edzéseken is, ezzel szemben Alonso teljesen másképpen volt vezér, áradt belőle a nyugalom 

– mondta el a rutinos csatár. 

Alonso most történelmi siker felé kormányozza a Leverkusen hajóját, pontosabban sikerek felé, hiszen még minden fronton harcban áll. A Német Kupa elődöntőjébe rajta kívül három alacsonyabb osztályú csapat jutott be, így ott óriási meglepetés lenne, ha nem nyerne, az Európa-liga negyeddöntőjében pedig a West Ham United ellen folytatódhat a menetelés. 

A világ legjobb edzőitől tanult, dolgozott Mourinho, Benítez, Pep Guardiola és Carlo Ancelotti irányítása alatt is, mindent tud és minden képessége megvan a sikerhez a legmagasabb szinten is, ha kap egy ütőképes csapatot. Én bízom benne, hogy Liverpoolba megy. Klopp után teljesen másfajta edzőre van szükség, aki nem az eddigieket akarja továbbvinni, hanem új fejezetet nyit, új impulzust ad

 – fogalmazott Németh Krisztián.

A csábító liverpooli és müncheni ajánlatok ellenére Alonso gondolhatja úgy, hogy még nem jött el az ideje a szintlépésnek, mivel Leverkusenben jelenleg nyugodtan építkezhet és fejlődhet tovább, szemben a nagyobb kluboknál tapasztalható állandó eredménykényszerrel. Az 1904-ben alapított együttes története során két fontosabb trófeát hódított el, 1988-ban az UEFA-kupát, 1993-ban pedig a Német Kupát, miközben az örök második billogját sütötték rá: ötször volt ezüstérmes a Bundesligában, 2002-ben pedig a BL-ben is elvesztette a döntőt. Alonsóval az idény végén történelmet írhatnak a gyógyszergyáriak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában