Nádasdladány

2011.08.01. 21:09

Környezetvédelmi tábor az Öreg-tó partján

A nádasdladányi iskolások egy pályázat segítségével környezetvédelmi táborozáson vehettek részt Tatán. Hasznos és szórakoztató hetet tudhatnak maguk mögött.

Siki Szabolcs

A Gróf Nádasdy Ferenc Általános Iskola igazgatója, Szekeresné Zoltánné mesélt a kirándulásról:
- Július 4-10-ig a helyi önkormányzat pályázata révén 80 fővel (76 iskolás, 4 kísérő)  ingyenes környezetvédelmi táborban vehettünk részt Tatán. A hét folyamán két szakemberből és kb. 20 fiatalból álló csapat segítette munkánkat. A tábor célja az aktuális globális problémákkal (klímaváltozás, szelektív hulladékgyűjtés fontossága, túlnépesedés, globális felmelegedés) szembesíteni a gyerekeket -  persze játékos formában - kötetlen beszélgetések és gyakorlatias feladatok révén. A hét minden napjára jutott valami izgalmas program, így pl. ökológiai lábnyom számítás, hogyan és miként gyűjtsük szelektíven a szemetet. Gyerekeink kisebb csoportokban látogathatták a foglalkozásokat, elősegítve így a más településekről érkező gyerekekkel való ismerkedést. A környezetvédelmi témájú programokon kívül több szórakoztató lehetőség tette színesebbé a hetet: karaoke, sportvetélkedő az iskolák között, rajzverseny,drámafoglalkozás, salsa tanulás, kézműves foglalkozások, agyagozás, esténként filmvetítés és nem utolsó sorban fürdőzési lehetőség a tatai Öreg-tóban. A sportnapon kosárlabdában, fociban és lábtengóban mértük össze tudásunkat. Közel 10 csapat közül egy erős végjátékban  a 4. helyen végeztünk. Az i-re a pontot a tábort záró közös gyerekdiszkó tette fel. A fiatalok sok új élménnyel, tapasztalattal és gyakorlatias tudással gazdagodtak. Bátran kérdezzük meg tőlük: azon kívül, hogy hogyan érezték magukat, mi a különbség szemét és hulladék között, mi fán terem a klímaváltozás vagy ugyan már, mire való az az ökológiai lábnyom?
Ebben élünk, mindenütt körülvesznek bennünket az ilyen és ehhez hasonló  globális problémák, de elgondolkodtató, hogy talán még mi, felnőttek sem találnánk a szavakat ha mindezeket tőlünk kérdeznénk - zárta beszámolóját az igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!