„Krisztus szegény lovagjai” a zarándokok biztonságát védték

A keresztes lovagok Jeruzsálemben a hagyományos rendeskü letétele mellett „szegénységet, szűziességet és kegyességet” fogadtak. „Krisztus szegény lovagjai” néven váltak ismertté, majd amikor II. Balduin jeruzsálemi király a lovagoknak adta az egykori Salamon templom helyén lévő palotáját, a lovagok a „Krisztus és a Jeruzsálemi Salamon Templom Szegény Lovagjai” titulust vették fel. A nép viszont egyszerűen templomosoknak nevezte őket. II. Ince pápa 1139-ben megerősítette a templomos lovagrend létét és azt a pápai hatalom alá rendelte, ami azt jelentette, hogy a világi hatalmakkal szemben a lovagok védettséget élveztek.

A rendnek a XII. század végére már több mint 15 ezer tagja volt. A katonai feladatok mellett pénzügyi tevékenységet is végzett, s hatalmas vagyonra tett szert, ami szemet szúrt egyes hatalmi köröknek. Gyakran kölcsönöztek nagy összeget európai uralkodóknak, így IV. Fülöp francia királynak is, aki miután anyagilag függő viszonyba került, elhatározta, hogy tönkreteszi a lovagrendet. Koholt vádak alapján perek sokaságát indította el a templomosok ellen, s tervét siker koronázta, miután meggyőzte V. Kelemen pápát arról, hogy a rend tagjai hitetlenek, eretnekek és erkölcstelenek. A francia király elérte célját, 1312. március 22-én V. Kelemen pápa a vienne-i zsinaton feloszlatta a templomos lovagrendet. Vagyonuk a Johannita Rendre szállt, birtokaik pedig a francia állam kezébe kerültek. A lovagok többsége más rendekhez csatlakozott, ugyanis az ellenkezőkkel leszámoltak, sokat közülük börtönbe zártak, vagy máglyán égettek meg. 

A templomos lovagrend történetéről szóló teljes írás a duol.hu-n olvasható.