„Egyszer egy királyfi…” (3. rész)

Az ifjú nádor legfőbb szenvedélye a botanika és a kertfejlesztés volt. Mindez szinte családi hagyomány, hiszen Toscanából indulva több testvérét, magát Ferenc császárt is nagyon érdekelte a kertépítés. József Antal a királyi várkert kiterjesztéséhez hívta meg Bécsből a híres udvari kertészt, Tost Józsefet. A kertész három fia dolgozott ezután a nádornak: Antal a várkert kezelője lett, Károly Alcsúton és a Margitszigeten, Vencel pedig a lágymányosi Nádorkert kialakításán dolgozott. A Margitsziget fejlesztése 1808-ban kezdődött, ezután azonban száz évig, egészen 1908-ig a nádori családnak folyamatosan feladatot adott, hiszen csak ekkor adták át a sziget tulajdonjogát a fővárosnak. Első virágkora azonban József nádor keze alatt köszöntött be: felépült a nádori lak, majorságot és szőlőterületet hoztak létre. A gazdaság, a kertészet és a park- fejlesztés Tost Károly vezetésével folyt, a mintát Alcsút adta (általában még a facsemeték is innen érkeztek). 

Korának hírnévre méltó uradalmi átalakítását ercsi központtal báró Lilien József (1735–1828) végezte el 1795-től. Az átalakítások a birtok bevételeinek növelését célozták, minden lépése a környéken iskolapéldaként szolgált. A báró tanácsait az alcsúti uradalom kapcsán a nádor bizonyosan igénybe vette, szerintem már a megszerzendő birtok kiválasztásánál is. A nádor főudvarmestere révén az ismeretség korán létrejött, hiszen gróf Szapáry udvarmester Lilien apósa volt (Lilien pedig Eötvös József nagyapja). A gazdaságátalakító programot a nádor Alcsút megszerzése után tudatosan alkalmazta, nagy befektetésekkel alapozta meg, körültekintően és türelmesen fejlesztette. A fejlesztések egészen 1867-ig, István főherceg haláláig alkották az uradalom alapjait. (István örökölte az uradalmakat, de 1848-as emig­rációjától nem foglalkozhatott velük, csak jövedelmeiket élvezte.) 

A gazdálkodás tervét még a nádor esetében is több évtizedes szervezés követte. Mondhatnánk, hogy csupán terv volt még József Antal fejében, és persze Lilien példája, amikor már megteremtette a jószágigazgatóságát. 1816-ot írtak, még csak a testvérétől örökölt Piliscsaba (vele a Margitsziget) és Tiszaszentmiklós birtoka volt meg, de már egy térben kiterjedt hálózat építése kezdődött el. Minden fejlesztést természetesen a nádor döntései határoztak meg, ám azokat a gondosan kiválasztott gazdasági szakemberek vezényelték le, sőt a további uradalmak megszerzésében, beállításában is vezető részt vállaltak. A jószágigazgatóság élén előbb Lefèvre György, Hörmann Keresztély, majd Ghyczy Ignác állt. 

Beszédes József sárvízi munkáját megismerve, a mérnököt élete végéig foglalkoztatta József Antal főherceg a nádori uradalmak vízrendezésénél. A legnagyobb befektetést éppen ez a feladat jelentette, hiszen a Körösök és a Tőz Kisjenő (Arad vármegye), a Tisza és az Aranka Tiszaszentmiklós (Torontál vármegye) nádori uradalmában akadályozta a terület mezőgazdasági hasznosítását: árvízmentesítésre, lecsapolásra és szinte folyamatos gátépítésre volt szükség. Alcsúton pedig a helyi vízfolyások, elsősorban a Vérti patak csatornázására, mocsár- és vadvízlecsapolásra kellett vállalkozni. Itt már a készülő park vízzel való ellátása, illetve a gazdaságban a juhmosó helyének kialakítása is fontos feladatot jelentett. 

Ennek érdekében az alcsúti uradalomhoz tartozó Ginza-majortól (akkor Kinzának írták) a gyúrói határig húzódó völgyet szabályozták, a korábbi Nádas-tó vizét csatornákba vezették, az egyikre két malmot telepítettek, és itt alakították ki a juhúsztatót. 

Regénybe illő történet keletkezett ebből. Ugyanis 1840-ben járt az alcsúti uradalomban a Gazdasági Egyesület szakemberekből álló küldöttsége azzal a céllal, hogy a mintagazdaságként elhíresült uradalmat megszemlélje és ismertesse. (Török János szerkesztésében könyv jelent meg róla 1841-ben.) Az Ürményi József vezette bizottságnak feltűnt a Vérti-patakra metszett kövekből épített „vízosztó mű”, amelyet túlzásnak, túlontúl nagyvonalúnak ítéltek. Azt azonban jól leírták, hogy innen indult ki egyrészt a malmok és a juhúsztató céljára szabályozott csatorna, másrészt a szárítócsatorna ága. A könyv megjelenése után két évvel maga Beszédes írta le a megoldást. A nádori gazdaságok jószágkormányzója, Hörmann Keresztély ötlete volt, hogy ide, Alcsútra építsék meg az Arad vármegyei Kisjenőn (ma Románia) épülő csatorna modelljét, hiszen itt könnyebben megnézhetik az érdeklődők. 
1833-ban már folyt Kisjenőben a Körösöket összekötő csatorna építése. A nagyszabású munkák közben bizonyosodott be, hogy az alcsúti modell felépítése hasznos volt: egy váratlan és pusztító vízbetörést ennek alapján sikerült megakadályozni. A szereplők persze azonosak: az energikus jószágkormányzó, Hörmann negyven izmos gránátos katona alkalmazásával hárította el a veszélyt, így épülhetett meg a csatorna. Nem csoda ezután, hogy az Arad vármegyében 1840-re átadott, 91 kilométeres ipari célú csatornát Fehér-Körösi József Nádor Malomcsatornának nevezték. 

Előző részek