A történelem a pákozdiak kincse – Kiállítás nyílt a Kultúra Házában

Fent vagyunk Pákozd fölött a hegyen, valamivel az utolsó északi utca után azon a turista- és kerékpárúton, amelyik a dombokon át kígyózva Sukoró felé vezet. Gondolatban azonban egy másik tájon is járunk, vagy legalábbis egy másik időben: a második világháború idején, valamint az azt követő években véres emberi drámákat élt át a környék. De erről majd később.

– Jó régen, már nyolcévesen elkezdtem a gyűjtést egy rohamsisak miatt, amit itt Pákozdon, az Ingókő utcában találtak gázvezeték ásása közben – emlékezett a kezdetekre Handler Attila. – A munkások először egy orosz katona földi maradványait fordították ki a földből, a sisakját félretették, én pedig azt hoztam el. Állítólag a településen elesett katonákat elvitték a tömegsírba, de az az egy katona valahogyan ott maradt. Attól fogva a padlásokról és mindenhonnan, ahonnan lehetett, folyamatosan gyűjtöttem a tárgyi emlékeket.

Öt éve kapott a Pákozdi Hadtörténeti és Kegyeleti Csoport lehetőséget arra, hogy kiállításon együtt mutassák be gyűjteményüket.

– Az volt az első kiállításunk, Marci, Imi, Dávid és én raktuk össze az anyagot. Megosztottuk a feladatokat, én elsősorban gyalogsági felszerelési tárgyakat gyűjtök az első és a második világháború időszakából. A kedvencem egy Mauser, német öntöltő katonai puska, az is Pákozdon, egy kútból került elő elég szép állapotban. Aztán, miután megvolt az első bemutatónk, azzal kerestek, hogy van egy srác, aki talált valamilyen „vasakat”. Felkerestem, és ajándékozott nekem egy MG 42-es német villámgéppuskát, ami kettétörve, elég ramaty állapotban volt, de aztán sikerült szépen helyrehoznom. Talán ez a két fegyver lett számomra a legértékesebb. Használható állapotukba nem lehet őket visszaállítani, de látványra olyanok, mint az eredeti.

Eleinte csak Pákozdon kerestek, aztán egyre messzebbre jártak a megye területén. Kutatnak a világhálón is, Attila azt mondja, egy vagyont elköltenek így. Furcsa, hogy ennyi évvel a harcok után még mindig ilyen sok háborús relikvia kerül elő.

– Nálam is gyerekfejjel kezdődött el ez a szenvedély – vette át a szót Marcell. – Túrázni jártunk a Pákozd környéki hegyekbe, és az út szélén, az egyik nyaralónál lomtalanítottak. Egy kicsit átnéztem az egyik kupacot, s találtam egy faládát, benne első világháborús naplót és fényképeket. Valakinek nem kellett, és kidobta, már dobták volna a konténerbe.

Hiányos volt, de egy része olvasható. Marcell annyit kihámozott belőle, hogy Köller Józsefnek hívták a katonát, aki Szegedről vonult be, és kiképzése után a háború végéig az olasz fronton, az Isonzónál szolgált.

– Rejtély, hogy miként került Pákozdra a napló, amelynek egy része visszaemlékezés. Nagyjából már feldolgoztam, de még maradt vele munka bőven, mert nagyon nehéz kibetűzni a sorokat. Aztán Attilával eltökéltük, hogy csinálunk egy kiállítást, amit Janicska Judit művelődés-szervező segítségével és közreműködésével sikerült megvalósítanunk még 2018 májusában. Attól kezdve egyre több információt kaptunk Székesfehérvár környékéről, de főként Pákozdról. Nem gondoltuk volna, mennyi minden kerülhet még elő.

És Marcell sorolja: a református lelkipásztori lakás padlásán talált egy 1919–20-ban használatos zászlót, azután egy 18–19. századi jelző mo­zsárágyút. Ezeket eleinte arra használták, hogy ha az egyik falut támadás érte, jeleztek a többinek, aztán pedig megfelelt a seregélyek riasztásához is.

– Elkezdtük gyűjteni a falu történeteit, szervezetünk, honlapjára töltöttük fel a beszámolókat. Egy idős ember mesélt például Pákozd régi bányájáról, ahol gyerekfejjel dolgozott, éjszaka ő indította el a szivattyúkat. Aztán bejártuk a környék lövészárkait, amelyeknek a többsége „hamis”, azaz olyan, amit már a háború után, az ötvenes-hatvanas években ástak az oroszok, akik errefelé gyakorlatoztak. De van háborús is, például a Mészeg-hegyen. Amikor a katonai emlékparkban dolgoztam, fémkeresővel nagyon sok robbanás utáni fémtestet találtam. A Bella-tó fölött pedig ágyúállás volt.

Marcell lelkesen beszélt egy harangról: szerinte Pákozd felbecsülhetetlen kincse. Az első világháborúban a rézhiány miatt elvitték a mozsarakat és a harangokat beolvasztani. A pákozdi harang helyére 1923-ban szenteltek fel egy másikat, rajta felirat olvasható, ami azt igazolja, hogy a Nagy Háború idején elvitt harang helyére került.

– Pákozdnak ez egy olyan kincse, amely köthető az első világháborúhoz, és a mai napig használják.

Mitől lett a baráti társaságból és a közös szenvedélyből kegyeleti csoport? A fiatalok hadisírokat is gondoznak, rendbe teszik a sírhantokat, eltüntetik a gazt a virágok közül. Megszépítették a negyvennyolcas emlékművet, aztán egy kutat a hegyen, amit meg is látogattunk. Van, aki tagadja, de sokkal többen megtörtént esetként idézik fel mind a mai napig, hogy a kútnál a háború utáni évtizedek egyikén három orosz katona megerőszakolt, majd megölt egy fiatal lányt, aki vízért ment oda. Bár erre nincs bizonyíték, de cáfolat sem, a kút, amely egykor szomjat oltott, egyre inkább zarándokhellyé válik. És ez elsősorban Handler Attila, Róka Marcell és barátainak érdeme.