Közlekedés

2021.04.15. 16:00

Fejlesztik a 8-as utat, gyorsabb lesz az elkerülő út nyugatra

Gördülékenyebbé válik a forgalom, illetve biztonságosabbá a közlekedés a 8-as főút veszprémi elkerülő szakaszán.

Korondy Tamás

Fotó: NIF Zrt.

Jó hír ez a nyugati irányba, Veszprém vagy a Balaton felé közlekedők számára, hiszen a kelet–nyugati közlekedési folyosók közül a 8-as főútvonal az egyik legterheltebb – Székesfehérvárt, Veszprémet és Körmendet köti össze az ország határral, keresztezve számos észak–déli irányú főutat.

A Füredi úti csomóponttól a tervezési szakasz végéig, azaz a csatári csomópontig a meglévő nyomvonal felhasználásával, annak szélesítésével szintén kétszer két forgalmi sávos, osztott pályás átépítés valósul meg. A beruházás részeként jelenleg épülő új budapesti csomóponthoz szervesen kapcsolódik majd a Veszprém Aréna összekötő út. A 8229-es jelű tervezett összekötő út kétszer két forgalmi sávos, a 8-as főút Budapesti úti csomópont részét képező északi körfogalomból indul, a szakasz végén pedig szintén körforgalommal kapcsolódik a 82-es főúthoz. A sportlétesítmények megk özelítésére egy közbenső körforgalmi csomópont is létesül.

Fotó: NIF Zrt.

A 8-as főút Veszprém déli elkerülő szakaszának építése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra- fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést a Strabag Építő Kft. végzi nettó 25,3 milliárd forint értékben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!