Trabanttal szállni tényleg élvezet!

Már tinédzserkorában is trabantozott, kertek alatt ralizott a barátaival Ulrich Tamás, hát innen jött e régi típus iránti elköteleződés az életébe. S ez alakult át egyre komolyabb érdeklődéssé, mígnem odáig fajult, hogy ma már hasonszőrű barátaival egy trabantos egyesület megalakításán gondolkodnak.

– A Trabant-mániában közrejátszhatott az is, hogy nagypapám autószerelő volt, s rengeteg Daciát és egyéb retró autót szerelt Erdélyben, ahonnan származunk – meséli a Csíkszeredáról származó fiatalember, aki ma már Székesfehérvárt tartja otthonának.

– Három Trabantom van, ez a kék volt az első – mutat kedvencére, amellyel egyébként házhoz menő séfként is dolgozik. – „Ő” egy 1984-es DDR-gyártmányú trabant 601 kombi. 2012-ben vettem meg az egyik legjobb barátomtól, mert kikerült egy eladott garázsból egy fenyőfa alá, s azt mondtam, hogy jó lenne, ha nem ott rohadna el. S amikor a koronavírus-járvány első hulláma megjött, volt annyi időm, hogy nekiálljak és rendbe tegyem. Április végén álltam neki, és augusztus elején pedig leműszakiztattam. 2003-ban volt kivonva a forgalomból, azóta nem volt beindítva. Én pedig 2020-ban, 17 év után beindítottam. Volt vele munka, de a negyedik-ötödik indításra beindult – meséli a tulajdonos, s hozzáteszi:

– Van még egy kombi, ’89-es is, nyáron szeretném elvinni oldtimervizsgára. Ahogy kijött a telepről, úgy van nálam, csak egy kis rádió került bele. Kicsit foltozgatni kell még, de szép „trabantfehér”. Van még egy halványkék „szedán” Trabant 601-esem is, 1988-as évjárat. Vele kicsit több munkám lesz, de megéri – sorolja Tamás, s bevallja: nem áll meg ennél a három járgánynál, szeretne még Trabantot.

– Minden egyes Trabanttal, amit megment az ember, több marad az utókornak – teszi hozzá bölcsen.

Hát valahogy így kezdődött az egész, s közben hasonló, Trabant-kedvelő barátaival elkezdtek gondolkodni azon, hogyan lehetne összefogni a társaságot. – Vid Péter nagy „Trabant-fan” Székesfehérváron, aki jó barátom. Vele, Lajos Róberttel és a többi hasonszőrűvel fogtunk össze, s mivel Székesfehérváron még nem volt sem Trabant-klub, sem csoport, ezért elkezdtünk egy amatőr klubot szervezni. De reménykedünk benne, hogy nyárig hivatalos klubbá válhatunk, csak ehhez még sok teendő szükségeltetik – meséli Tamás, elárulva, hogy Székesfehérváron és környékén jelenleg 45-50 tagjuk van már most, ebből legalább 35 aktív.

Legutóbb néhányan jöttek össze múlt vasárnap. A MOL Aréna Sóstó nagy parkolójában találkoztak a Trabantok, és tettek egy nagy kört a Velencei-tó körül. Volt köztük mindenféle: hétköznapi és ritkaság egyaránt. A fehérvári trabis mag terve az, mesélték a srácok – Ulrich Tamás mellett Dósa János, Ronyecz János, Nagy Antal, Szentes Balázs, Horváth Bence és Szehofner Ádám –, hogy évente legalább egyszer szerveznek egy 80-as évekbeli old school stílusú találkozót.

– Az a tapasztalatom, az emberek ezt imádják. Kicsit féltem, hogy az elektromos autók idejében azt fogják mondani: fúj, kétütemű meg büdös, de nem. Sokan szívesen nosztalgiáznak a Trabantok láttán. Sőt, gyakran átkiabálnak nekünk, hogy „srácok, nagyon komoly a verda!” – nevet Tamás.

A legutóbbi találkozóra érkezett egy különös katonai stílusú járgány is. Mint kiderült, ez Dósa Jánosé: – Ez valóban gyárilag készült katonai Trabant – mondja. – Civil verziója a Tramp – s mutat a mellette álló darabra –, a Kübelt pedig kimondottan katonai célokra gyártották. A nagy fal mellett használták, mozgó rádióadók voltak.

Manapság persze már mindegyik Trabantnak megvan a maga története: több évtizedes kis „nosztalgiajárművek” ezek, amelyeknek láthatóan még ma is van létjogosultságuk. Persze nem környezetvédelmi szempontból, de a társadalmunk történetéhez bizony hozzátartoznak.