éneklés öröme

2017.11.21. 11:30

Idén ötödik alkalommal rendezték meg a székesfehérvári kórustalálkozót

A hétvégén zajlott az V. Székesfehérvári Kórustalálkozó: egymást is meg szeretnék ismerni az itt működő kórusok.

Szanyi-Nagy Judit

A műsort az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete kezdte

Fotó: Nagy Norbert

- Gyermekkorunkban természetes dolog volt a kórus. Akkoriban mindig kórustalálkozókat szerveztek, amelyek egy adott csoportra fókuszáltak, akár területi, akár közös fenntartói alapon. Ezeknek az eseményeknek megvolt a sajátos hangulata, szelleme, amellett, hogy kiemelte a közösségbe tartozás fontosságát – indokolja a kórustalálkozó ötletét Kneifel Imre, a szervező Alba Regia Vegyeskar karnagya, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője.

- Persze a múltidézés mellett az is fontos, hogy megismerjük egymás munkásságát, lévén, egy városban működünk – teszi hozzá gyorsan.

A kórusok pedig – lehetőségükhöz mérten – örömmel tesznek eleget a meghívásnak. Így legutóbb az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete, a Bástya Kamarakórus, a MusiColore Énekegyüttes, a Primavera Kórus és a házigazda Alba Regia Vegyeskar lépett fel a telt házas estén.

A műsort az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete kezdte
Fotós: Nagy Norbert

Vendégként a Várpalotai Bányász Kórus érkezett, akikkel – Kneifel Imre elmondása szerint – jó kapcsolatot ápolnak: a kórus nem először jár a városban.

- Több közös produkcióban is együttműködtünk már, így például a Musica Regia keretében a Parasztbecsület című operában a székesfehérvári Városház téren, vagy a Carmina Buranában a várpalotai Thury-várban – idézi fel a karnagy.

A kórustalálkozó további célja a kóruslét népszerűsítése is. Mint kiderült: előfordult már, hogy az érdeklődők közül találtak új tagokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában