Kultúra

2017.04.27. 15:25

Az Alba Regia gálaműsora a színházban

Székesfehérvár - Ahogyan arról korában már beszámoltunk: a szokásoktól eltérően az idén egy héttel később rendezik meg az Alba Regia Táncegyüttes világnapi gálaműsorát.

Gábor Gina

A hagyományokhoz híven az együttes minden évben a Tánc Világnapjához, április 29-hez legközelebb eső hétvégén gálaműsoron mutatja be a legsikeresebb, legújabb koreográfiákat. Ezúttal azonban - ahogyan arról korábban már beszámoltunk - az együttest meghívták vendégszerepelni Kínába, a Xuchang Három Királyság Kulturális Turisztikai Fesztiválra. A táncosok az ötnapos fesztiválról, hosszú utazás után csak május 2-án térnek haza.

Ezért az idén május 7-én, 16 ás 19 órakor mutatják be gálaműsorukat a Vörösmarty Színházban.

Az együttes most éppen egy kínai fesztiválon szerepel, május 7-én pedig Fehérváron két előadáson láthatjuk az új koreográfiákat

Ezúttal is minden korosztály szerepel majd a világnapi gála műsorában. Az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja a felvidéki Magyarbőd település táncait idézi fel. A fiatalabb generáció Fitos Dezső és Kocsis Enikő Vajdaszentiványi táncok című koreográfiájával készül, az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka csoportja felcsíki táncokat mutat be.

A felnőtt csoport többek közt színre viszi Majoros Róbert a Bertóké valamint Padkaporos bál című koreográfiát. Ezek bemutatásáért legutóbb a Szekszárdi Néptáncfesztivál szakmai zsűrije nívó díjjal tüntette ki az együttest. A műsorban emellett bodrogközi, somogyi, Küküllő menti férfitáncok is szerepelnek.

A muzsikáról az eddigi tradíciókhoz híven a táncegyüttes állandó kísérője, a Galiba zenekar gondoskodik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!