Staféta Fehér Józseffel

- Zenei kultúránkról csak az aggódás, a féltés hangján szólhatok - mondja Fehér József -, s ne feledjük, Kodály országáról beszélünk. A zenét, a kultúrát szerető, tisztelő emberek utolsó mohikánnak tűnnek a percemberkék, a pillanateszmék világában. Nem elég, ha csupán testileg egészséges az új nemzedék, nem szabadna megfeledkezni a megfelelő lelki táplálékról sem. S hiányoznak az önzetlen mecénások is.

A Tácon élő nyolcvanhat esztendős karnagy négy településről beszél kitüntetett szeretettel. Debrecenhez iskolái kötötték, Dégen a menekült görög gyerekeket tanította, kórust szervezett. Legendás táci kórusát nemcsak itthon, de külhonban is ismerték. Zenei munkássága során több mint ötszáz vegyes kari művet mutattak be kórusai.

Fotó: V. Varga József

Szabadbattyánba tizenkét éve járnak át feleségével, Marikával - a Tanár Úr a nyugdíjasklub Csíkvár népdalkörét irányítja. A kötődés, a feladat megszépíti az idős kort. Büszkék fiaikra és családjukra: László világhírű, Kossuth-díjas festőművész, hazánk "kulturális nagykövete", József, a Gorsium művészeti iskola igazgatója.

- A Stafétát Tóth Mihályné Margitkának, a szabadbattyáni nyugdíjasklub leköszönő elnökének adom tovább. Azt kérdezem tőle: Hogyan telt ez a harminc esztendő?