Rövid ideig tartott a csoda

2024.04.30. 19:34

Nem borult a papírforma

Akadtak biztató momentumok, de könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda-bajnokságban.

Szupkai Gábor

Küzdött az Alba és Tamara Szmbatian, de ma a jobb győzött

Fotó: Fehér Gábor

Ugyan első osztályú meccsen fogadta az Alba Fehérvár KC a Motherson Mosonmagyaróvár KC-t, de jelenleg mondhatjuk, hogy más ligában játszik a két együttes. A hazaiak az NB I-es tagság megőrzéséért küzdenek, míg a Mosonmagyaróvár a bronzéremért van versenyfutásban a Debrecennel. Az esélyeken az sem sokat változtatott, hogy Tóth Nikolett-tel ma szerződést bontott a vendégcsapat, mert maradt puskapor bőven.

Ennek ellenére az elején nem volt gond, illetve kicsit mégis. Szmbatian Tamara neve került elsőként gólszerzőként a jegyzőkönyvbe, és támadásban jól működött az Alba, Utasi Linda és Szabó Kitti lőlapja is jól festett, viszont védekezésben már közel sem volt ilyen idilli a helyzet, a Mosonmagyaróvár gond nélkül szerezte a gólokat, 6-6. Jöttek az első kiállítások is mindkét oldalon, hazai oldalon kettő is, de ezt is jól átvészelték az Alba lányai, 7-7. A félidő feléhez érve 9-8-at mutatott az eredményjelző, de érkezett az első holtpont, és néhány túl szigorú kiállítás a játékvezetőktől, ezt pedig kihasználta a vendégcsapat Tóth Gabriella vezetésével, 10-13. Szmbatian vetett véget a rossz szériának, és ha Afentáler Sára belövi a hetest, újra szoros lehetett volna. Ehelyett Tóth Eszter lőtte át a falat emberhátrányban, de Kövér Luca tett róla, hogy ne lógjon meg nagyon a vendégegyüttes, 12-14. Sajnos a félidő utolsó öt percére fordulva már megint néggyel ment a Mosonmagyaróvár (12-16), és nem nagyon lassítottak. Ráadásul Szemerey Zsófia is elkezdett védeni, az Albánál jött néhány technikai hiba, odalett az első húsz perc nagy melójának gyümölcse, 12-21 a félidőben.

Utasi góljaival és Tóth Niki védéseivel indult a második játékrész, de a különbség nem akart csökkenni mert a túloldalon Faragó Luca volt kiváló dolgozó, hazai oldalról Kövér Luca próbált vele lépést tartani, de nem nagyon ment, 17-28. Nagyon felpuhult az Alba védekezése, túl könnyedén jöttek a vendégek góljai, miközben a fehérváriak még lövésig is csak vért és verejtéket nem kímélve jutottak. Tizenkét perc után Horváth Roland időt is kért 19-33-as állásnál, mert valahogy meg kellett fékezni a rossz szériát. Kocsis Bettinára és Tóth Nikire jó hatással voltak az edzői szavak, előbbi gólokkal, utóbbi védésekkel szólt bele a meccs folyásába. A gond ott volt, hogy Szemerey és Albek Anna sem adta alább, de legalább nem nőtt a különbség, 22-36. A végére sajnos mégis, nagyon megszórta magát a Mosonmagyaróvár, úgy is nagy lett a különbség, hogy Gyurka János agyoncserélte magát és csapata jóval többet hibázott, 31-47.

Vasárnap a Kisvárda ellen következik az igazán fontos meccs. Ha ott a mostani első félidő java részében látott támadójátékot hozzák a lányok, akkor nem lehet gond. De a kulcs a védekezés javulása.

Alba Fehérvár KC Motherson-Mosonmagyaróvár KC 31-47 (12-21)

Köfém Sportcsarnok, 300 néző, Vezette: Fekete, Hajdu

FKC: Kubina M., Tóth N. (kapusok) - Takó 2, Utasi 5, Szmbatian 8/3, Szabó K. 4/1, Kövér 4, Afentaler, Szemes 1, Kocsis 4, Zrnic 2, Sulyok, Tolnai 1. Vezetőedző: Horváth Roland

Mosonmagyaróvár: Hadfi, Szemerey, Horváth Sz. (kapusok) – Tóth E. 3, Varga E. 3, Albek 4, Udvardi 2, Sztankovics 1, Bardi 2, Faragó 8, Stranigg 5/2, Lancz 5, Ivancok 6, Pásztor, Schatzl 4, Tóth G. 4. Vezetőedző: Gyurka János.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában