Kultúra

2012.05.09. 16:58

Pénteken megválaszthatják az új színházigazgatót

Székesfehérvár - Szerdán az önkormányzat humán közszolgálati szakbizottsága hallgatta meg a színházigazgató-jelölteket. Végső döntés pénteken születhet.

Szabó Zoltán/Fejér Megyei Hírlap

Tizen pályáztak a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára. Azért a múlt idő, mert információnk szerint az egyik induló, Kamondi Zoltán ha hivatalosan még nem is, de visszalépett a jelöltségtől. A versenyben levők: Bata János, Kárpáti Norbert, Kuna Károly, Mihályi Győző, Quintus Konrád, Réthly Attila, Romvári Gergely, Seregi Zoltán, Szikora János.  A választási procedúrában szerdán újabb forduló következett. Ezúttal az önkormányzat humán közszolgálati szakbizottsága előtt szerepeltek a jelöltek.
A bizottság tagjai mellett más önkormányzati képviselők is jelen voltak, kérdeztek is, de ők nem szavazhattak. A pályázók közül kilencen kaptak igent, támogatást a grémium tagjaitól. Szikora Jánosra kilencen, Romvári Gergelyre öten, Kuna Károlyra ugyancsak öten, Seregi Zoltánra négyen szavaztak, míg Kárpáti Norbertre, Quintus Konrádra és Réthly Attilára egyaránt három voksoltak. Ha minden igaz, most már a végső felvonás következik, és a pénteki fehérvári közgyűlésen a képviselők megválasztják (?) a színház új igazgatóját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!