Kultúra

2009.01.23. 12:19

Kerek, fordulatokban bővelkedő történetek a Tollpihésektől

<b>Székesfehérvár</b> - Próba, meggazdagodás, lemondás, egymásra találás a Tollpihe meseíró pályázaton versengő gyerekek ismét kitettek magukért a történetek írásakor.

Bokros Judit

Talán mégsem érett még meg a világ a pusztulásra, amíg vannak olyan gyerekek, akik ilyen naivan tudnak hinni az igazi emberi értékekben, s velünk felnőttekkel is el tudják hitetni röpke tíz perc erejéig, hogy a legjobban és becsületesen küzdő királyfi találja meg az öreg király által áhított lila kristályt, erőfeszítéséért pedig elnyeri a legnagyobb jutalmat: a szerelmet. 


A meseírók művei közül kettőt mutattak be a táncsicsos diákok
Fotó: Gregority Antal

A lelkiismeretesség, a szerénység, a kitartás ugyanis mindkét, a Táncsics Mihály Általános Iskola negyedikes diákjai által feldolgozott és előadott, a Tollpihe pályázatra beküldött mesében benne volt.  S  az is feltűnt: a gyerekek kedvelik a meglátni-megszeretni-házasodni fordulatot, ilyen gyors egymásutánban... A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és a Táncsics iskola több mint tíz éve karolta föl a meseírás iránt kedvet és tehetséget érző gyerekeket, akiknek Tollpihe meseíró klubot és meseíró pályázatot hirdetett. A 2008-as kiírásra érkezett művek díjátadóját tegnap tartották az iskolában. Az eredményhirdetésen  a klub foglalkozásait tartó Kálnay Adél és  Sohonyai Edit írók, Bakonyi István, a Vörösmarty Társaság elnöke (amely szintén támogatja a kis meseírókat), Adorján Viktor,  a művelődési ház igazgatója, valamint a zsűri elnöke, Békés Pál író volt jelen. Utóbbi értékelte is a munkákat, pozitívumként említve, hogy ez alkalommal kerek, népmesei fordulatokban bővelkedő történeteket olvashatott. Negatívumként fűzte hozzá, hogy a pályázatok száma minőségben és mennyiségben elmaradt az előzőhöz  képest, de  a kisebbek aktivitását dicsérte.

A  6-8. évfolyamosok között csak második helyezést osztottak ki  Tóth Kamilla Lillának (Széna téri iskola), Jili Bencét, Szabó Alexandrát (Zentai úti iskola), Tar Viktóriát, Kápli Hajnalkát (Vasvári általános iskola) pedig jutalomban részesítették.   A 3-5. évfolyam díjazottjai a következők: első lett  Mihályi András,  második  Tóth Levente,  a harmadik pedig Szűcs Friderika Vanda (mindhárman a Munkácsy általános iskolába járnak). Különdíjat kapott Kovács Judit Dominika és Berky Eszter.  
Reméljük, hogy jövőre újra  sokaknak jön meg a mesélőkedve!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!