Állati, tavaly találták őket!

A kabománi tapírt az Amazonas környéki emberek már régóta ismerték, ám a tudósok csak tavaly vettek tudomást róla

A kutatókkal megesik, hogy egy élőlényről úgy gondolják, már rég felfedezték, aztán felfedezik, hogy annak idején nem is azt fedezték fel, amiről azt hitték, hogy felfedezték. Így járt az a mosómedvék családjához, azon belül az olingo nemzetségbe tartozó állatka, az olinguito, ami nagy szemeivel, pihe-puha kerek füleivel és rózsaszín nózijával a 2013-ban felfedezett új fajok cukiságversenyének győztese. Még a 70-es években, egy Ringerl névre keresztelt nőstényt egyik állatkertről a másikra hurcoltak, és a gondozók azon csodálkoztak, hogy a válogatós hölgy minden olingo hímet visszautasít. 2013-ban fény derült a rejtélyre, amikor a zoológusok leporolták a múzeumi anyagokat és nyakukba vették Dél-Amerikát, hogy utánanézzenek az olingók fajainak. Kiderült, bár a kis állatka hasonlít más, a nemzetségbe tartozó egyedekre, egészen más fajról van szó. Nem csoda hát, ha Ringerl nem volt hajlandó az utódnemzésre... Az equadori állatka egy cseppet se hasonlít a nálunk megszokott Mosó Masához, nem csíkos a farka és nincs velencei karnevált idéző maszk a pofiján, ám kiderült, alig egykilós súlyával a legkisebb mosómedvefaj. Ráadásul a legmagasabb helyeken élő emlősök közé tartozik: az Andokat járva közel 3000 méteren találkoztak vele a kutatók. Tavalyi leírása igazi tudománytörténeti jelentőséggel bír: utoljára 35 éve könyvelhettek be új ragadozó emlőst a biológusok.

Még ennél is meglepőbb esemény volt alig egy hónapja annak a tapírfajnak a tudományos leírása, ami az olinguitóval ellentétben egy cseppet sem folytat rejtőzködő életmódot, sőt, az Amazonas környék őserdeinek népei mai is feltálalják húsát. Brazíliában ugyan régóta mondogatták már a tudósoknak: bizony náluk él egy kicsi fekete tapír, ami hivatalosan nem létezik, egészen múlt decemberig nem foglalkoztak ezzel a ténnyel. Tavaly mégis szöveg ütött pár dél-amerikai zoológus fejében, hogy a tudomány és a nagyközönség előtt is le kellene rántani a leplet az új fajról, nevet adni neki és tudományosan eírni. Így született meg a kabomani tapír, ami ötre emelte a tapírfélék családjába tartozó fajok 1865 óta négynek hitt számát. Az öt közül a legkisebbként is mintegy 110 kilót nyom, annak ellenére, hogy vegetáriánus: kizárólag pálmalevelekkel és magokkal táplálkozik.

Kettő a tavaly felfedezett új fajok közül: az equadori őserdőben megtalált olinguito, és az ausztrál Melville-foki levéllábú gekkó (Fotó reprodukció: Lovász Lilla)

A herpetológusok, azaz hüllőkutatók se voltak tétlenek 2013-ban: Észak-Ausztrália egy elhagyatott, őserdővel borított sziklás fennsíkján, a Melville-fokon új gekkófajt sikerült izolálni. A terület a régvolt idők klímáját őrzi, nem csoda, hogy éppen ott és csakis ott él az a levélfarkú gekkófaj, amely már akkor is azon a területen tengette napjait, amikor Ausztrália még a Gondwana őskontinens részeként közvetlen szomszédja volt Madagaszkárnak, Indiának és az Antarktisznak. A levélfarkú gekkók bizarr kinézetükről kapták nevüket: leginkább egy ősszel lehullott, kissé megtépázott lomblevélre hasonlít a farkuk. Szemhéjuk nincs, így nyelvük egy-egy laza mozdulatával helyettesítik a hiányzó testrész tisztító, nedvesítő szerepét. A nemzetség egyéb fajai élnek Madagaszkáron és az afrikai kontinensen, de másutt még nem sikerült rájuk akadni.