Külföld

2011.06.13. 13:40

Börtönviselt kurdok az új török parlamentben

A vasárnap megválasztott új török parlamentnek - a hétfőn közzétett eredmények szerint - több olyan új tagja van, aki kormányellenes összeesküvés vagy a kurd lázadókkal való kapcsolattartás gyanújával ülnek börtönben.

MTI

A jelöltek ellenzéki listákon indultak, s most - mentességet élvezve - a börtönből a parlamenti padsorokba ülnek át, miközben a perük folytatódik. Mustafa Balbay ismert ellenzéki újságírót és Mehmet Haberal egyetemi tanárt a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) listáján választották meg, míg Engin Alan nyugalmazott tábornok a nacionalista Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) színeiben került a parlamentbe.
   
Az új honatyákat azzal vádolják, hogy részt vettek a kormányzó, iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) megdöntésére irányuló összeesküvésben. A párt – 2002 óta immár harmadszor – fölényes győzelmet aratott vasárnap.
   
Mintegy 500 ember – értelmiségiek, újságírók - kerültek rács mögé azzal a váddal, hogy az AKP ellen a hadsereg beavatkozását kiprovokáló erőszakos cselekmények megszervezésében vettek részt. A nyomozó hatóságok túlságos buzgalma azonban felkeltette a gyanút, hogy a hatalom minden ellenzék felmorzsolását célzó, tekintélyelvű túlkapásáról van szó.
   
Az ügy két másik gyanúsítottja, Ilhan Cihaner jogász és Sinan Aygün üzletember, aki ugyancsak rács mögött volt egy rövid ideig, szintén bekerült a törvényhozásba a CHP listáján.
   
A kurd ügy hat aktivistája, akiket az Ankara ellen 1984 óta fegyveresen harcoló, betiltott Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) való összejátszással gyanúsítanak, szintén bekerültek a parlamentbe. Egyikük, a befolyásos Hatip Dicle, tíz évet töltött börtönben.
   
Mindnyájan a legfőbb kurdpárti erő, a független jelölteket állító Béke és Demokrácia Párt (BDP) támogatását élvezik.
   
Leyla Zana ismert kurd aktivista, aki szintén tíz évet töltött börtönben, ugyancsak a törvényhozás tagja lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!