Külföld

2011.04.19. 18:46

Fidel lemondott, Raúl Castro a Kubai Kommunista Párt élén

Elmaradt a fiatalítás a Kubai Kommunista Párt élén, miután Raúl Castro mellé másodtitkárrá egy szintén veterán politikust, a 81. évében járó José Ramón Machado Venturát választották meg - derült ki kedden, a pártkongresszus záró ülésén.

MTI

 

Az első titkári posztra a várakozásoknak megfelelően, hivatalosan Raúl Castro került, aki - formailag még  másodtitkárként - a gyakorlatban már az elmúlt években is betöltötte ezt a tisztséget. Az 1930. október 26-án született Machado Ventura az államtanács első alelnöke, valamint a minisztertanács első elnökhelyettese, vagyis Raúl Castro elnöknek és miniszterelnöknek e két állami vonalon is a helyettese.
A televízióban közvetített záró ülésen megjelent a Kubát évtizedeken át vezető, de a betegsége miatt a hatalmat 2006-ban öccsének átadó Fidel Castro is, akit nagy ünneplésben részesített a mintegy ezer küldött.
Nyilvánosságra hozták a párt központi bizottságának és politikai bizottságának az összetételét. Az utóbbinak 15 tagja van, de közülük csak hárman újak: Marino Murillo, a gazdasági reformokért felelős miniszterelnök-helyettes, Adel Izquierdo gazdasági miniszter és Mercedes López, a havannai pártszervezet első titkára.
A kongresszuson jóváhagyták a szocialista modell korszerűsítését célzó gazdasági reformok tervét, amelyet rövidesen törvények formájában konkretizálnak. Egyúttal hivatalossá vált az őrségváltás a kommunista párt élén, ahol a párt 1965-ös megalakulása óta állt Fidel Castro.
Raúl Castro a záróbeszédben ünnepélyes ígéretet tett arra, hogy a párt vezetőjeként "soha nem engedi visszatérni a tőkés rendszert" az országba. A gazdaság "aktualizálásáról" kijelentette, hogy az "nem csoda, amely estétől reggelig" megvalósulhatna. A reformtervek kibontakoztatása fokozatos lesz a következő öt évben - tette hozzá.
"A fő ellenségünk, amellyel szembe kell néznünk a saját fogyatékosságaink lesznek" - mondta, és leszögezte, hogy a változtatásokat és a szükséges kiigazításokat anélkül fogják végbevinni, hogy kockáztatnák Kuba egységét a forradalom körül. Raúl Castro szerint Kuba azon kevés országok egyike, ahol megvannak a feltételek ahhoz, hogy társadalmi traumák nélkül átalakítsák a (gazdasági) modellt, és kikerüljenek a válságból.
A kubai emigránsok legjelentősebb szervezete, a Kubai-Amerikai Nemzeti Alapítvány igazgatója szerint a reformterv és Fidel Castro formális távozása a hatalomból "semmiben sem fogja megváltoztatni a kubaiak életét", akiktől megtagadják a jogot "az egyéni meggazdagodáshoz", amit pedig a pártvezetők élveznek. "A kongresszus egyszerű formalitás volt, a változás külsődleges és nem lényegi" - mondta Omar López. Véleményét azzal az érvvel támasztotta alá, hogy maga a tény, hogy ezeket a dolgokat a kommunista párt kongresszusán vitatják meg, azt jelzi, hogy "semmi sem változott, a párt monopóliuma tovább tart". "Amíg ez meg nem változik, nincs változás a kubaiak életében" - hangsúlyozta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!