Külföld

2011.02.28. 11:06

Bahreinben a tüntetők körülzárták a parlament épületét

FMH - Több száz kormányellenes tüntető körülzárta hétfőn Manámában a bahreini parlament épületét.

MTI

A tiltakozók élő láncot alkotva megakadályozták, hogy ülést tartson az uralkodó által kinevezett 40 tagból álló felsőház.
Két hete rendszerellenes tüntetések kezdődtek a Perzsa-öböl menti arab királyságban, amelynek hatására az országot irányító szunnita dinasztia kénytelen volt engedményeket tenni; szabadon engedtek több bebörtönzött síita ellenzékit. Emellett az uralkodó, Hamad bin Isza al-Kalifa sejk átalakította a kormányt, és a hét végén megbízta fiát, Szalman herceget azzal, hogy folytasson párbeszédet a síita ellenzékkel.
Bahrein fővárosában, Manámában vasárnap is több ezren tüntettek a dinasztia ellen; a rendőrség nem avatkozott közbe. A zászlókat lengető felvonulók azt kiabálták, hogy a nép a rendszer bukását akarja. Később sátortábort vertek a tiltakozások központjának számító Gyöngy téren.
A rendőrök nem léptek közbe, láthatólag visszavonták őket Manáma utcáiról, miután a tiltakozó mozgalom kezdetén hét embert lelőttek. 
A hatósági erőszak miatt lemondtak mandátumukról a parlament síita képviselői. Az ország lakosságának többségét ez a felekezet adja, miközben az uralkodó osztály szunnitákból áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!