Külföld

2010.09.05. 18:32

Két robbanás, több halott Dagesztánban (frissítve 20.50)

FMH - Öngyilkos merényletet követtek el vasárnapra virradóan Dagesztánban egy katonai egység ellen. Öt ember meghalt, a sérültek száma délutáni közlés szerint 32.

MTI

A merénylő autójával nagy sebességgel belehajtott egy motorkerékpáros lövészegység sátortáborába Bujnakszk város közelében, egy katonai gyakorlótér mellett - közölték rendvédelmi források.
A védelmi minisztérium különlegesen felszerelt repülőgépe 15 sérültet - köztük 5 súlyos állapotút - a nap folyamán a Don menti Rosztov körzeti katonai kórházába szállított. 
A merénylet helyszínén megtalálták egy Lada személyautó motorjának és rendszámának darabjait, és megállapították, hogy az autóban mintegy 50 kilogramm trotilnak megfelelő erejű robbanóanyag volt, de nem robbant fel az egész. 
Dmitrij Medvegyev elnök kora reggel utasította a védelmi minisztériumot, hogy gondoskodjon az áldozatok családjainak nyújtandó megfelelő támogatásról, és erősítse meg a katonai intézmények védelmét Dagesztánban. A nap folyamán Medvegyev   utasítására Dagesztánba érkezett Anatolij Szergyukov védelmi miniszter is. 
Az öngyilkos merénylet után egy másik robbanás is történt azon az úton, amelyen egy rendőrautó sietett a helyszínre, de a robbanás sem halálos áldozatot, sem sebesültet nem követelt. 
Dagesztánban egyébként vasárnap megtalálták egy pénteken elrabolt rendőr holtestét, és találtak egy titkos fegyverraktárt is.  
Kabard-Balkárföldön egy ismeretlen az éjszaka tüzet nyitott az őt igazoltatni szándékozó négy rendőrre, s egy rendőr életét vesztette. Az ismeretlen házilagos készítésű pokolgépet dobott a rá tüzelő rendőrök felé, de a szerkezet felrobbanását meg tudták akadályozni. 
Ugyancsak Kabard-Balkárföldön vasárnap megtalálták a szélsőségesek egy fegyverraktárát, amelyben élelmiszereket és gyógyszereket is tároltak.  
Az utóbbi időben újra jelentősen megszaporodtak az észak-kaukázusi köztársaságokban elkövetett, illetve onnan szervezett merényletek, s ezt különböző megfigyelők az ottani szélsőségesek közötti viszályokkal, illetve a helyi rendvédelmi erők szélsőségesekkel szembeni sikereivel hozzák összefüggésbe. Oroszország egy ideje, de legalábbis Dmitrij Medvegyev két évvel ezelőtti elnökké választása óta a nyers katonai erő mellett a térség gazdasági fejlesztésébe is jelentős forrásokat fektet, a szélsőségesség egyik fő oka ugyanis minden szakértő szerint a gazdasági elmaradottságban, az ottani élet kilátástalanságában keresendő.
Vlagyimir Putyin kormányfő hétfőn értekezletet tart az észak-kaukázusi térség társadalmi-gazdasági fejlesztési stratégiájáról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!