Külföld

2010.05.06. 17:58

A görög parlament megszavazta a megszorító intézkedéseket

FMH - Hiába tüntettek Athénban, a görög parlament csütörtökön délután megszavazta a 30 milliárd eurós megszorító intézkedéseket.

MTI

Az egyszerű többséget igénylő szavazás során a 300 tagú parlamentben 160 mandátummal rendelkező szocialisták megszerezték a szükséges támogatást. A csomag 172 támogató és 121 ellenző szavazatot kapott. Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök három képviselőt kizárt a szocialista frakcióból, mert tartózkodtak a szavazás során ahelyett, hogy a megszorítások mellett tették volna le voksukat. Az ellenzék is kizárt a soraiból egy képviselőt, aki a csomag mellett szavazott.
Az ország 110 milliárd eurós kölcsönre számíthat cserébe a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Uniótól. A kormány tervezett lépései között az állami szektor béreinek és nyugdíjainak befagyasztása, valamint az adók emelése szerepel. Papandreu csütörtökön kijelentette, hogy a demokrácia próbatétel előtt áll, és Görögország jövője a tét. Közvetlenül a szavazás előtt ezt mondta: "A dolgok egyszerűek. Vagy szavazunk, és megvalósítjuk az intézkedéseket, vagy államcsődbe taszítjuk Görögországot."
Az ellenzék vezetője, Andonisz Szamarasz azonban másképp látja a kérdést: "A felírt gyógyszer mennyisége megölheti a beteget. Ezek az intézkedések csak a társadalom elégedetlenségét szítják."
A parlament előtt eközben mintegy 12 ezer ember gyűlt össze, hogy a tervezett intézkedések ellen tiltakozzon. A tömeg különféle mondatokat skandált, az egyik például így szól: "Adjátok vissza a pénzünket!" Két másik helyen is gyülekeztek a tüntetők.
A szerdai zavargások során három ember vesztette életét egy felgyújtott bank épületében. Az athéni rendőrség a további rendbontásoktól való félelmében mintegy 2500 biztonsági erőt rendelt Athénba a környékről.

A megszorító csomag egy második, cikkelyenkénti, majd a tervezet egészéről szóló szavazással véglegesen törvényerőre emelkedett. A szavazás formális jellegű volt, a korábbi döntés megkérdőjelezésére itt nem volt lehetőség, csak a különböző parlamenti csoportok ismertették álláspontjukat.
A görögökre a következők várnak: a költségvetési bevételek növelése céljából az áfa mértékét a jelenlegi 21 százalékról 23 százalékra emelik, további 10 százalékkal növelik a benzin, a szeszesitalok és a cigaretta jövedéki adóját, a vállalati nyereségekre rendkívüli adót vetnek ki, és növelik a luxusadót. Befagyasztják a nyugdíjakat és a fizetéseket az állami szektorban, s nem lesz 13. és 14. havi juttatás.
A görög program szerint 2014-re 3 százalék körüli szintre csökken majd a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított államháztartási hiány a tavalyi 13,6 százalékról. A GDP-hez mért bruttó államadósság a várakozások szerint a 2009. évi 115,1 százalékról 140 százalék fölé emelkedik 2014-ben, majd csökkeni kezd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!