Kosárlabda

2016.07.20. 18:50

A FIBA elküldte a TLI-Alba lehetséges ellenfeleinek listáját

Székesfehérvár - A TLI-Alba Fehérvár kosarasai a Sopron és a Körmend társaságában az Európa Kupában érdekelt.

Horog László

A legutóbbi szezon arany-érmét megszerző Szolnok a Bajnokok Ligája előselejtezőjében, a TLI-Alba pedig a Sopron és a Körmend társaságban az Európa Kupában szerepel az ősszel. A Fehérvár a főtáblán, rögtön a csoportküzdelmeket kezdi október 19-én, szerdán, a sorozaton érdekelt másik két magyar gárda viszont egymással vív selejtezőt két héttel korábban, a csoporttáblára kerülésért.

Az Alba a bajnoki helyezésnek köszönhetően azonnal az egyik, négyes csoportba nyert besorolást. A sorsolás pénteken, délben kezdődik a bajor fővárosban. A rendezvényt megelőzően a nemzetközi szövetség elküldte a lehetséges ellenfelek listáját. Két konferenciában zajlanak a küzdelmek, roppantul örültek a Gáz utcában, hogy a Fehérvár a nyugatiba kapott besorolást, tehát költséges, keleti kalandokba nem kell bonyolódniuk. A következő csapatok közül kerülhetnek ki az ellenfelek: Elan Chalon (FRA), Nanterre (FRA), Dunkerque (FRA), Pau-Locq Orthez (FRA), Antwerp Giants (BEL), Belfius Mons-Hainaut (BEL), Hubo Limburg (BEL), Oberwart Gunners (AUT), valamint újdonsült sportigazgatójuk, Simon Balázs korábbi együttese, a német Telekom Baskets Bonn. De a felsorolásnak még nincs vége, ebbe a konferenciába csatlakozik a Sopron-Körmend párharc nyertese, továbbá a BL-előselejtező kilenc párharcának vesztese. A résztvevő 40 együttest tíz, négyes csoportba sorolják. Összesen 17 csapat érkezik a Bajnokok Ligája selejtezőiből szeptemberben, továbbá a török Büyükcek-mece és a litván BC Lietkabelis párharc győztese. Ők is kénytelenek selejtezőzni.

- Jó, hogy a nyugati divízióba kerültünk, mivel az egykori orosz utódállamokba rendkívül költségesek az utazások, nem beszélve a vízumokról, azokat is mindig küzdelmes beszerezni. Komoly sorozat lesz, erős ellenfelekkel, például francia, belga és német élcsapatokkal. Remélem, hogy jól szerepelünk - közölte Halm Rolland, a TLI-Alba ügyvezető igazgatója.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!