Végtisztesség hetven év után - Emlékművet avattak a Fejér Megyei Hírlap cikkének hatására

Csupán néhány hónap telt el azóta, hogy a község határában lévő dombokon álltunk. Legalább egy kopjafát kellene állítani, jegyezte meg egyikünk, miután hallgatásunkkal az áldozatokra emlékeztünk, a fiatalságukra, amely elmúlt, az öregségükre, amely soha nem jött el. Ma pedig ugyanott nagyszerű emlékmű magasodik, csodája az összefogásnak, a hagyománytiszteletnek, annak a törvénynek, hogy a kötelességünknek soha nincs késő eleget tenni.

Csákberénytől úgy két kilométernyire keletre, a Lóállási tanya melletti dombon állították fel Máhr Ferenc helybéli szobrászművész alkotását, amely egy honvédsírt mintáz. Szombaton délelőtt egyre csak jöttek az ünnepség résztvevői, mindazok, akik úgy érezték, ott a helyük a megemlékezésen. Először a Honvédelmi Minisztérium nevében Papp Ferenc ezredes szólt. "A háborút csak a múltba visszatekintve látjuk dicsőségesnek, elviselhetőnek, az áldozatok ebből csak a tragédiát érzékelték. Ezt az óriási veszteséget magyar katonák szenvedték el, a sors rémisztő pergőtüzet rendelt a számukra. Azóta Csákberény az ő hazájuk is, ezt a jogot a vérükkel váltották meg", mondta a főtiszt. Avató beszédében Törő Gábor országgyűlési képviselő kiemelte, tisztelettel és részvéttel kell emlékeznünk azokra, akiket kötelességük teljesítése közben ért e dombokon a halál. "És ne feledjük a háború igazi arcát, aztán legyen a honvédeknek könnyű már az itteni föld", tette hozzá a politikus. Ezek után Törő Gábor, Papp Ferenc, Vécsei László polgármester és Máhr Ferenc, az alkotó leleplezte a művet, majd Mórocz Tamás plébános és Jákob János református tábori püspök megszentelte, megáldotta az emlékhelyet. A díszsortűz után koszorúk, virágok takarták be a talapzatot, majd a Takarodó kürtjele zárta az emlékezést.

Fotó: Lovász Lilla

Lóállási tanya: az elnevezés is arra utal, hogy az emlékhely dombjáról őseink lovon ülve messze el tudtak látni. Vécsei László polgármester felidézte, hogy éppen a földrajzi jellegzetességnek köszönheti a hely azt, hogy fontossá vált a második világháború idején, amikor a harcok fél éves magyarországi szakaszából három hónapig itt állt a front. A Vértes déli gerincére visszavonult német és magyar csapatok sikeresen tartóztatták fel a szovjet seregeket, ám hetven éve, 1945. március 16-án az oroszok végső támadásba lendültek és szörnyű pergőtűzzel felőrölték a védők ellenállását. Ahol az emlékmű áll, a környező dombok alatt, a bomcsatölcsérek mélyén, a felszíntől csupán néhány arasznyira emberi csontok pihennek. Aztán a rá következő évtizedekben felettük szovjet harckocsizók gyakorlatoztak, a magyar katonákat pedig csaknem teljesen elfelejtették.

Vécsei László polgármester gratulál az alkotónak, Máhr Ferencnek, mellettük Törő Gábor országgyűlési képviselő és Papp Ferenc ezredes (Fotó: Lovász Lilla)

Egy éve, hogy Fülöp Attila kutatásai nyomán lapunkban a honi sajtóban elsőként írtunk a történtekről és arról is, illő volna legalább egy kopjafát állítani a helyszínen. Csodálatos volt, ami azután történt. ("Az emlékmű közadakozásból készült, olyan közadakozásból, amikor senkitől nem kértünk semmit", mondta erről a meghatott  településvezető.) A cikk megjelenésének másnapján Vécsei László polgármestert Móré Attila és Kovács Miklós hívták elsőként telefonon, akik felajánlották támogatásukat egy létesítendő emlékmű érdekében. Máhr Ferenc szobrászművész ezt megtoldotta azzal, hogy készen állt kifaragni  a szobrot, a Kőker tulajdonosa, Solymosi Zoltán pedig követ adományozott. Viszló Levente, a terület kezelője a talapzatot csináltatta meg ott, ahol néhány hete még egy lebetonozott szovjet harckocsiállás húzódott. Aztán Vargha Tamás honvédelmi államtitkár is felajánlotta anyagi segítségét. És segített sok-sok ismeretlen.

Több száz magyar katona kapta meg a végtisztességet hetven év után. Nyugodjanak békében.