Tóth Gandalf jelentkezik

Ténykedésüket szerény személyemben évről-évre növekvő csodálkozással szemlélem, nem megy ugyanis a fejembe, milyen nyomás alatt kerülnek be a jegyzékbe egyes utónevek. Nekem ne jöjjenek a „társadalmi elfogadottság”, meg a „köztudati meghonosodás” szlogenjeivel, mert úgysem hiszem el, hogy sztrájkoló tömegek követelték volna, éhségsztrájkot is kilátásba helyezve az intézet előtt, hogy márpedig ki ne maradjon a listából a Gandalf, a Bahar, a Sáfély, a Kilit, a Témisz, vagy a Zejnep? Vagy keményvonalas sportrajongó apukák kérvényezték, hogy a fiúcska lehessen Csatár, Romárió, Mateusz?

Tudom, unalmas, meg elcsépelt, de mégicsak megmondták már korai eleink, s nem csak a szájukat jártatták az elhíresült mondással: „Nomen est omen”. Vajon valóban komoly tud-e például maradni a násznép, mikor az ifjú pár esküvőjén a pap azt mondja majd: „Akarod-e Tóth Gandalf az itt jelen lévő Kovács Sáfélyt feleségedül?” Az egész életre megbélyegzés sokszor amúgy is gyermekkorban megkezdődik már, arra még egy elfuserált névvel is ráerősíteni – nos, ez már a hülyeség kategória.