Hírek

2013.12.05. 13:23

Krampusz, télapó motorra fel

Székesfehérvár – Hagyományosan idén is felvonulnak a télapó és krampusz jelmezbe bújó motorosok.

Miskei Anita

Ha már itt a Mikulás, akkor jöhet a motoros felvonulás – mondta Jakli Attila, a rendezvény egyik szervezője. Hiszen ezúttal is találkoznak a robogósok, motorosok a hagyományos, és évről évre népszerűbb Mikulás Motoros Felvonuláson, melyet ezúttal december 7-én, szombaton rendeznek meg.

– Új helyszínen, a Balatoni út és a Janácsár utca találkozásánál, a parkolóban lesz a gyülekező szombaton 13 órakor. A felvonulás pedig 14 órakor kezdődik, melyre száznál is több robogóst, motorost várunk. Sokan jelezték már előzetesen a részvételi szándékukat, s reméljük, az idő is kegyes lesz hozzánk – fogalmazta meg a szervező. Kiemelte, egyre kedveltebb a felvonulás, sokan várják már, mellyel leginkább a gyerekeknek szeretnének kedveskedni. Hisz a legkisebbek nagy örömmel fogadják a kétkerekűn száguldó télapókat, krampuszokat.

Az elmúlt években nagy sikere volt a Mikulás Motoros Felvonulásnak, idén még többen lehetnek. Fotó: Nagy Norbert

A vidám társaság pedig ezúttal is ügyel majd a biztonságra, hiszen a hatóságok támogatják a megmozdulást. A KRESZ-t mindenki betartja majd, ráadásul rendőri felvezetéssel vonulhatnak a motorosok.

– Kisrobogóktól nagyvasakig összegyűlnek a környékbeli motorosok télapónak, vagy krampusznak öltözve és a bámészkodók örömére cukorkát, édességet osztogatnak, végül körbemotorozzák Fehérvár belvárosát, ezzel kívánva békés, boldog ünnepeket mindenkinek – mondta Jakli Attila. Hozzátette, a felvonulás kezdete előtt a Junior Team street fighter bemutatót tart, majd elindul a társaság a Balatoni útról. A felvonulók ellátogatnak a Rádió lakótelepre, a Tóvárosba, a Kelemen Béla útra, később pedig az útvonal a Palotai út, Farkasvermi út, Dózsa György tér, Széna tér, Királysor, Budai út, Gáz utca, Várkörút, Alba Plaza, Palotai út útvonalon halad egészen a kiindulási pontig, Balatoni útig. Bíznak abban, hogy a közel egyórás úton sok gyermeket ajándékozhatnak meg egy kis édességgel, s csalhatnak mosolyt a gyerekek, édesapjuk, vagy a nagypapák arcára, s mindazokéra akikkel találkoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!