Hírek

2012.10.19. 04:47

Európát a kisvállalkozások teszik igazán naggyá és erőssé

Székesfehérvár, Mór - Csütörtökön a Gazdaság Házában tartották az európai kis- és középvállalkozói hét hazai nagyrendezvényét. Idén a nők és a fiatal vállalkozók voltak a fókuszban.

Klecska Ernő

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA)  Enterprise Europe Network, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tempus Közalapítvány Fehérvárra szervezte idén az Európai KKV Hét magyarországi központi rendezvényét.

A 2012. évi Európai KKV-Hét október 15. és 21. között kerül megrendezésre. Célja, hogy tájékoztatassa az érdekelteket, hogy az Európai Unió, valamint a tagállamai, a regionális és a helyi hatóságok hogyan támogatják a mikro-, a kis- és a középvállalkozásokat, népszerűsítse a vállalkozói formát annak érdekében, hogy még többen - különös tekintettel a fiatalokra - mérlegeljék a vállalkozóvá válást karrierlehetőségként és elismerést biztosítson a vállalkozóknak, amiért hozzájárulnak Európa jólétéhez, munkahelyeihez, innovációs tevékenységeihez és versenyképességéhez - hangzott el a nagy érdeklődéssel kísért ünepségen. 

A rendezvényt Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Lenner Áron Márk, a nemzetgazdasági minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára, KKV-követ és Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke nyitotta meg.

A résztvevők szakmai előadások, kerekasztal beszélgetések és szekcióülések keretében az Európai Kisvállalkozói Intézkedéscsomaggal, az Erasmus és Leonardo programok kkv-knak nyújtott előnyeivel, a fiatalok vállalkozásindításával, és a női vállalkozói lét kérdéseivel foglalkoztak.

A délutáni programon "Így indíts vállalkozást" címmel a Fiatal Vállalkozók Szövetsége Fejér Megyei Bizottsága kezdeményezett pódiumbeszélgetést a fiatal vállalkozók tapasztalatairól, sikerekről és  nehézségekről. Szántó Gábor, a FIVOSZ megyei elnöke, Grósz Ákos alelnök, Andruska Andrea és Péter András érdekes vállalkozásaikat mutatták be. A SEED Kisvállakozás-fejlesztési Alapítvány "Legyél vállalkozónő" címmel a  Mentor-Net program mentorált vállalkozónőinek tapasztalatait, tanácsait mutatta be.

Az október 15-én kezdődött programsorozathoz csatlakozik pénteken a Móron, a Hétkúti Welness Hotelben  megrendezendő II. Kárpát-medencei gazdasági fórum, amely csütörtökön este üzleti vacsorával kezdetét is vette.

 

Másodszor a Kárpát-medence gazdaságáról

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Enterprise Europe Network regionális irodája, együttműködve a Fejér Megyei Hírlappal és a Magyar Közgazdasági Társasággal 2012. október 19-én Móron rendezi meg a II. Kárpát-medencei gazdasági fórumot. A 9 órakor kezdődő programban felszólal Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács elnöke is. A mintegy 150 fős rendezvényen, ahol a magyar gazdaság Kárpát-medencei lehetőségeiről és a következő európai uniós költségvetési időszakról lesz szó, először adják át a Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díjat és gazdára talál a gróf Zichy Jenő Szakképzés Díj is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!