Hírek

2012.08.21. 13:17

Gunda Béla emléktáblájával gyarapodott a fehérvári panteon

Székesfehérvár - Gyarapodott a fehérvári panteon a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületének homlokzatán. Felavatták a nagy etnográfus, Gunda Béla emléktábláját.

Szabó Zoltán/Fejér Megyei Hírlap

A Bakony Népzenei Együttes működött közre a vasárnapi avatón, ahol  leleplezték a domborművet, Nagy Benedek szobrászművész alkotását, így immár két tudósra, Marosi Arnold   fehérvári múzeumalapítóra és Gunda Béla (1911-1994) etnográfusra, a történelemtudományok doktorára, a Magyar Tudományos Akadémia  rendes tagjára emlékeztetnek a művek. 

Demeter Zsófia, a múzeum igazgatója megjegyezte, hogy van még hely a falon, impozáns tudóssorozat  látható majd ott,   ha a szándék mellé az anyagi támogatás is megteremtődik hozzá.
A fehérvári polgármester, Cser-Palkovics András megemlítette, hogy a város  segítette az emléktábla elhelyezését, a jövőben pedig,  fenntartóként még nagyobb felelősséget visel majd azért, hogy  az értékekre méltóképp emlékezhessünk. 

Vargha Tamás, a megyei közgyűlés és a Fejér Megyei Múzeumegyesület elnöke  méltatta  Gunda Béla pályáját, akiről tavaly konferenciát rendeztek Fehérváron.  Szólt martonvásári kötődéséről,  megyei kutatásairól,  az itteni tudományos lapokban megjelent publikációiról. Paládi-Kovács Attila, az MTA nyelv-és irodalomtudományok osztálya elnöke, Gunda egykori tanítványa és Lukács László főmuzeológus - szintén tanítvány - beszélt Gunda Fejér megyei kötődéseiről.    
Lukács  László  elmondta:  jövőre, születésének centenáriumán Weöres Sándor   emléktábláját avatják, aki az 1940-es években rövid ideig a  megyei múzeum igazgatója volt. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!