Hírek

2011.04.20. 11:33

A romániai magyar sajtóban bírálják, ünneplik is az új alkotmányt

Vegyes véleményeket közöl a romániai magyar sajtó az új alkotmányról és annak politikai hatásairól.

MTI

A magyarországi politikai kultúra egészét bírálja a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) hasábjain Bíró Béla. A politológus kifejti: "Az országgyűlési többség, amint az várható volt, elfogadta az általa kidolgozott és – egyetlen párt, a Jobbik kivételével – csupán általa megvitatott magyar alkotmányt. Joga és lehetősége volt rá. Márpedig, amire Magyarországon valakinek joga és lehetősége van, attól nem tágít. Ez a jellemvonás az elmúlt évtizedekben egyfajta magyar nemzeti sajátossággá fajult".
Emlékeztet: hétfőn az MTV Este című műsorában a szocialista képviselő úgy fogalmazott, hogy horthysta alkotmánya van Magyarországnak, a Fidesz frakcióvezetője pedig arra szólította fel a szocialistákat, hogy ne rágalmazzák a nemzetet. "Azaz továbbra is gátlástalanul fasisztázzuk és kommunistázzuk egymást" - írja.
Ha az MSZP az őszödi beszédet követően visszaadja a választás és igazságtétel lehetőségét a magyar társadalomnak, és vállalja az ismételt megmérettetést, a Fidesz–KDNP nem juthat kétharmados hatalomra, és a kormánypárt és az ellenzék közt talán kialakulhat az a párbeszéd, amelyre az egészséges politikai társadalom felépíthető. A kölcsönös bizalom csírái arra is lehetőséget teremthettek volna, hogy a pártok össznemzeti konszenzussal alkossanak új alaptörvényt, vagy módosítsák a régit - fejti ki Bíró Béla.
Csakhogy nem ez történt - írja -, a szocialisták végelgyengülésig kapaszkodtak a hatalomba. Ami pedig a  Fidesz–KDNP-t illeti, a szerző szerint egy valóban demokratikus kormánypárt az új helyzetben önként korlátozta volna a hatalmi önkény lehetőségét, azaz az alkotmány elfogadását négyötödhöz köti, és népszavazásra bocsátja. "Ez lett volna az erkölcsös és nem utolsósorban az elegáns" - vallja a cikk szerzője. 
 "Csakhogy egy olyan államban, ahol a szemben álló felek közel egy évszázada módszeresen és kéjjel kommunistázzák és fasisztázzák egymást, s ezen az alapon szisztematikusan kirekesztik a másikat mindenféle hatalomból, nevetséges dolog erkölcsösségre meg eleganciára apellálni" - állapítja meg a cikk írója.

A Háromszék című székelyföldi naplapban Sylvester Lajos "kétszeres ünnepről" ír, mégpedig a magyar alkotmányozás  és a közelgő húsvéti feltámadás ünnepéről. "A kettő egymásba nőtt, a népszerű megnevezés szerint Magyarország mostani alaptörvénye Húsvéti Alkotmányként írja be magát a köztudatba és az ország történelmének aranykönyvébe" - olvasható írásában.
Bírálja azokat, akik szerinte "óllá alázták Magyarországot, és most tehetetlen dühükben szedik fel a hídlást". Úgy véli, hogy ez az alkotmányellenes menetelés arra a sorsra jut, mint a médiatörvény: múlhatatlanul kifullad, lecseng, akárcsak a demokráciaféltés hamis ricsaja. A szerző tagadja, hogy az új alaptörvény kirekesztő lenne, s hogy egyetlen párt, illetve Orbán Viktor egyszemélyes alkotmánya lenne. Akik ezt vallják, azok Sylvester Lajos szerint megfeledkez­nek arról, hogy az országos konzultáció során a nyolcmillió kérdőívből néhány ezer híján egymillió válasz érkezett vissza.      
"Bennünket, mint az elszakított nemzetrészekhez tartozó magyarokat, különösen érdekel az az alkotmányban is szentesített történelmi visszakapcsolás, amely helyreállítja a nemzet múltbéli, jelenlegi és jövőbéli összetartozását, és ezt az együvé tartozást az újra anyaországgá vált Magyarországgal majd minden bizonnyal sarkalatos törvényben rögzített szavazati joggal erősíti meg" - írja a Háromszékben a szerző.

Cikkek az alkotmányozásról itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!