Hírek

2009.12.03. 03:28

A századik tárlat az iskolagalériában!

Szabadbattyán - A diákok nap mint nap értékekkel találkozhatnak az intézmény falain belül, s megtanulják értékelni a szépet. Az iskolagaléria immár tizenhat éves.

Fejér Megyei Hírlap

Nemcsak tanítani, hanem művelni is akarnak, ezt tartják szem előtt az intézményben - fogalmazta meg Dabóczy László, az Általános Művelődési Központ igazgatója. A diákok értékekkel találkoznak nap mint nap, s megtanulják értékelni a szépet.

Az iskolagaléria fejlődése töretlen, a közelben élő és dolgozó művészbarátaik sorra vissza-visszatérnek újabb műveikkel, de Budapestről s az ország más tájairól is bemutatkoznak náluk az alkotók. Számos barátjuk ajándékozott már az intézménynek egy-egy festményt, kisplasztikát.

Sőt, a gyerekek sem maradnak ki a sorból, egy-egy hónapban az iskolai rajzverseny díjnyertes munkái, valamint a szakkörön készült festmények, rajzok is felkerülnek a galéria - az emeleti aula - paravánjaira.

A tizenhatodik évadot szeptemberben nyitották: Horváthné Mészáros Edit, a szabadbattyáni Pallay Alkotókör tagjának munkáival. Az alkotókör a faluból elszármazott Pallay József festőművész nevét viseli. Morschhauser Miklós budapesti festőművész műveiből októberben rendeztek kiállítást.

Az iskolagaléria századik (!), jubileumi kiállításához novemberben érkeztek el. A jeles alkalmat csoportos tárlattal tették emlékezetessé. A kerek évfordulón hét festőművész, Bajkai Braun Géza, Bujdosó Dénes, Polyák István, Simon Mária Veronika, Szakál Antal, Takácsné Kinczer Györgyi és Takács Antal vonultatta fel alkotásait. A művészek önálló kiállításokon is bemutatkoztak már a diákok és a battyáni polgárok előtt.

Szaksz Andrea hévízi festőművész munkái karácsonyig láthatók majd az isko-lagalériában. A százegyedik tárlatot ma 13 órakor Dabóczy László ÁMK-igazgató nyitja meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!