Hírek

2006.12.01. 03:29

A hátrány előny

Székesfehérvár - Van, amikor a hátrányos helyzet előnyt jelenthet. A megyében ma három kistérséget és egy falut sorolnak a hátrányosok kategóriájába, ők külön juttatást kapnak.

Kovalcsik Katalin

Az önkormányzatokkal foglalkozó minisztérium határozza meg, mely települések, térségek tartoznak a hátrányos helyezetű kategóriába, akik ezért különleges elbánásban részesülnek. A jelenleg érvényes szabályozás szerint megyénkben nyolc település kedvezményezett: Alap, Alsószentiván, Igar, Mezőkomárom, Óbarok, Sáregres, Szabadhidvég és Vajta. Hat település társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból minősült hátrányos helyzetűnek. Sáregres és Vajta az országos átlagot 1,75-szeresen meghaladó munkanélküliségével került a listára. Megemlítendő, hogy Igar, mindkét feltétel alapján elmeradottnak tekinthető.

E települések kiegészítő állami támogatást kapnak. Ez a 795 fős, 80 millió forint önkormányzati költségvetéssel rendelkező Óbarkon néhány százezer forint. Létezik egyébként a különösen hátrányos helyzetű kategória is, de - mondhatni szerencsére - ezek között nincs megyei.

Visszatérve a hátrányos helyzetű településekhez, elmondható, hogy Óbarok egyedül van a maga nemében, ugyanis a másik hét település abban a három kistérségben fekszik, amelyek térségként minősülnek hátrányos helyzetűnek. Ezek: a sárbogárdi, az abai és az enyingi kistérségek.

A hátrányos helyzetbe sorolás jelenthet előnyt. Például vannak olyan állami pályázatok, ahol a kategóriába soroltaknak kevesebb önrészt kell produkálni. A minisztérium kiírt - a hírek szerint jövőre is kiír - olyan pályázatot, ahol e települések az uniós pályázatok önrészét szerezhetik meg. A kategóriába sorolás a kistérségeknél és a településeknél is előnyt jelent a területfejlesztési pályázatoknál. A megyei területfejlesztési tanácsok által kiírt területi kiegyenlítést szolgáló (teki) pályázatokon ugyanis csak ők vehettek részt. E pályázaton a megyében 2005-ben 303 millió forintotot ítéltek oda, 151 milliót arra az évre, a többit a következő két esztendőre. Most a teljes összeg 116 millió, ebből 43 millió az idei.

A regionális fejlesztési tanács szintén támogatta a hátrányos besorolású településeket. A terület- és regiófejlesztési célelőirányzat (trfc) pályázatain szintén csak ők vehettek részt. Tavaly 1,8 milliárd, idén 932 millió forint volt az elnyert összeg.

A ketegóriába sorolást időszakonként felülvizsgálják, ez a folyamat most zajlik.

Ezek is érdekelhetik