Világjáró tarisznya: A nyugtalan nyúl

Sosem várta még ennyire a hajnalt, gondolatai Ágota körül forogtak. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg benne: vajon hogy van rég nem látott barátja? Mi történt vele pontosan? És a legfontosabb: hogyan fog hazajutni? Bármit megtett volna, hogy újra lássa.

Idegesen járkált a nyúllakban, és már majdnem felébresztette a pockot, mikor megint eszébe jutott valami: szólnia kell Emilkének is. Hiszen ő még nem is tudja a jóhírt! Kiugrott a vackából, és amilyen gyorsan csak tudott már ügetett is Emilke hörcsöglakához. Emilke aludt, mint minden rendes rágcsló, de Nyusz nem sokat törődött ezzel. Bedobott egy kis földgombócot a titkos járat nyílásán, ami annak rendje és módja szerint Emilke fején landolt. Szegény először megrémült, mert már elhelyezkedett egy téli pihenőhöz. Aranyosan összegömbölyödött, egy kis búzakalászt tett a hasához, hogy ha esetleg a tél alatt megéhezik, egy tapodtat se kelljen kimennie a kamrába. Mondanom sem kell, hogy hirtelen azt sem tudta, hol van? A második gondolata viszont megborzongatta. Tudta jól ugyanis, hogy rajta kívül senki sem ismeri a titkos járatot, csak Ágota. Szíve nagyot dobbant, gyorsan felfurakodott, és ennyit mondott reszkető hangján reménykedve az éjszakába:

– Ágota? – de az ismerős Nyusz -hang elszomorította.

– Nem vagyok Ágota, de tudom, hol van! – mondta Nyusz kitörő örömmel, és még ugrott is egy nagyot. Ekkor egy bagoly ripakodott rájuk a fa tetejéről:

– Nem lehetne halkabban? Sem aludni, sem vadászni nem tudok. De nézd csak! Jól látom, hogy az ott egy hörcsög? – villogott a szeme Emilkére.

– Ne is álmodj erről! – válaszolta bátran a hörcsög. Mivel a bagoly még nem találkozott ilyen határozott hörcsöggel soha életében, ezért úgy meglepődött, hogy majdnem leesett az ágról. Mire felocsúdott, már sem a hörcsögöt, sem a nyulat nem látta, mindketten éppen Nyusz vacka felé tartottak. Ahogy beértek, Nyusz a pocokra mutatott.

– Látod? Ő mondta, hogy Ágota náluk van, talán úgy három határnyira innen.

– Hú, az jó messze van. – húzta el a száját Emilke.

– Nem annyira. Majd én megint viszlek, nyugi – bólogatott Nyusz.

És honnan tudod, hogy igazat mond? – vette gyanakvóra a dolgot a világlátott, ;s sokat tapasztalt kis hörcsög.

Mert egy egérről beszélt, akit elrabolt az általuk rablónak nevezett valami, amit mi madárnak hívunk. És még azt is mondta, hogy ez az egér a Rigóerdőben lakik, és általa a barátainak üzen.

–Aha, akkor ez tényleg Ágota – bólogatott elismerően Emilke. – Reggel indulunk is.

Mire megpirkadt a hajnal, és a pocok is felébredt, kis barátaink már útra készen álltak. Nyusz nyugtalan volt, alig bírta kivárni, hogy induljanak, de végül eljött az idő. Egy nagy tarisznyát tett a nyakába, abba pedig a két rágcsálót. Így vágtak neki az útnak.

– De most aztán ajánlom, hogy a jó irányt mutasd, hallod? – fenyegette meg kicsit Nyusz, mert emlékezett, hogy idejövet összevissza vezette. De a pocok jól ismerte az utat. Átkeltek az első határon, amikor megállította Nyuszt:

– A könnyebb felén túl vagyunk. De most jön a neheze!

(Folytatjuk)