Regényes élet: filmekben dolgozott, szobrokat készít a Bory-leszármazott

Most éppen Hawaiiról tért haza Fehérvárra, hogy a család temetkezési helyén emléket állítson az édesanyjának, Bory Ilonának. Meséli: méltó szobrot szeretne  a sírra. Mégpedig fémből, amiből mindig is a legszívesebben dolgozott. A rozsdamentes acélplasztika egy nőalakot formáz, dúsan leomló haja olyan, mintha szárny volna... Mutatja a félig kész munkát, és önkéntelenül mint  díszletről beszél róla. Nem véletlen, hiszen  Györe László húsz évet töltött a hollywoodi filmgyártásban  díszleteket, látványelemeket tervezett és kivitelezett, speciális effektusok felelőse volt. Természetes, hogy  számára fontos a helyhez, a hangulat kifejezéséhez illő   látvány  akár temetői emlékműről, akár  filmről van szó...


S hogy miként került Hollywoodba, aztán  Hawaiira? A  kedvemért félbehagyja a munkát, hogy elmesélje élete filmbe illő epizódjait.  A  Budapesti Műszaki Egyetem gépgyártás-technológia szakán végzett 1976-ban, majd  a Fémipari Kutatóintézetben kapott állást mint tudományos segédmunkatárs. Az intézetet még a híres Gillemot László, Zsilmo, hozta létre azoknak, akik politikailag nem voltak ugyan elfogadhatóak, de  ismereteiket a kutatásban kamatoztathatták. Három év után megcsömörlött  attól, hogy a szakértelemnél ott is kezd fontosabbá válni a párthűség. No meg egy gimnáziumi osztálytársa is telefonált: volna-e kedve átigazolni a Világgazdaság című laphoz? Az ifjabbak aligha tudják: a  zöld újságakkor kizárólag belső használatra jelent meg, a hazai gazdasági és kormányzati vezetők  tájékoztatására. Ebből tudták például a szocialista vállalatok igazgatói, hogy hol is tartanak a nyugati országok... A németül és angolul is beszélő Györe László egyike volt azoknak, akik fordították a nagy nyugati hírügynökségek jelentéseit. A szabadabb szerkesztőségi közegben jól érezte magát  de lázadozott is: elkeserítette, hogy azok a könyvek, amik őt érdekelték, indexen voltak, azok a hírek,  amiket ő fordított,  kevesekhez juthattak  el...
1984-et írtunk: sejtésünk se volt arról, hogy a rendszer, amivel elégedetlenek vagyunk, öt év múlva összeomlik... - mondja. - Ráadásul a nővérem korábban Los Angelesbe disszidált a fiújával. Csakhogy ott elváltak útjaik, és Mari nagyon egyedül érezte magát. Elhatároztam hát, utánamegyek - meséli.
Nem titkolja, a kezdet piszok nehéz volt: elvállalt minden munkát, ami csak jött, megtapasztalta a  kiszolgáltatottságot. Emlékeznek még  a Zöld kártya című filmre?  Lászlót hallgatva kiderül, nagyon  valóságos szituációkat láttunk hajdan a moziban.
- Ahhoz, hogy legálisan munkát vállalhassak, letelepedhessek,  zöld kártyát kellett szereznem. Találtam egy rendes lányt, aki hajlandó volt névházasságot kötni, pénzért.  Egy ideig nála laktam, készültünk az interjúra - mint a filmben -, gyakoroltuk, merre van a fürdőszoba, ki, melyik oldalon  alszik, hogy ki ne derüljön: a házasság kamu. De én inkább azért  voltam gyanús, mert  kommunista országból jöttem, ahol egy belső terjesztésű lapnak dolgoztam...
Sikerült őket meggyőzni, és új, szabadabb élet kezdődött számára. Megismert egy lányt, aki egy filmstúdió művészeti vezetőjeként dolgozott. Összeköltöztek, és a lány asszisztensként is alkalmazta:
-  Akkor kezték el forgatni az első videoklippeket: a zenéhez illeszkedő  vizuális ötletek  lenyűgöztek. Ez a stúdió is foglalkozott ilyesmivel. Kiderült, ehhez a munkához van érzékem. Mérnökként értettem, mi,  hogyan működik, tudtam, miféle technikai megoldásokkal  lehet megcsinálni egy-egy látványelemet. Ekkor kezdtem szobrászattal is foglalkozni: a barátnőm remek festő volt, és ő biztatott...
A stúdiókban nem csak játékfilmek készülnek. Kisebb  reklámokat, reality show-kat, tévéfilmes munkákat egyaránt vállalnak.  László végigjárta a grádicsokat, kitanult mindent, ami csak az illúziókeltést szolgálta. Tervezőként, kivitelezőként is dolgozott, ha kellett, szobrot csinált, ha kellett  különleges kelléket vagy speciális effekteket...   Akkor kezdtek elterjedni az óriási  háromdimenziós reklámoszlopok. Az E.T.-film hirdetőoszlopa különösen nagy siker volt: tetején  E.T.-feje, oldalán  a két, lelógó  keze.  Az ujja világított, a szeme forgott... Az efféle óriásreklámok készítése komoly kihívás, mérnöki feladat: ő ezt is szerette. Ám arra a legbüszkébb, hogy dolgozott A szökevény című Harrison Ford-filmben.  Híres  jelenet, amikor a vonat kisiklik, a  rabszállító kocsi balesetet szenved.  László azt mondja: a szakértők is emlegették, és igyekeztek megfejteni, hogyan vették fel. Nos, valóban kisiklattak egy vonatot, ám  a közeli felvételeket a külső helyszínen  nem lehetett rögzíteni. A stúdióban építették fel ehhez a szükséges díszletet: László, mint a speciális effektek felelőse ebben közreműködött, és büszke arra, hogy bravúros és hiteles  lett a jelenet. A filmet több Oscar-díjra is jelölték... 


Közben fémszobrait kiállításokon is bemutatta, a keleti vallások, filozófiák foglalkoztatták: eljutott Tibetbe... Aztán egy barátja  Hawaiin vett birtokot, és őt kérte meg: csináljon míves vaskaput... Mire a  kapu elkészült,  megszerette a vidéket, az embereket,  a nyugodt életformát: Los Angelesnek végleg hátat fordított.  Fotókon mutatja Hawaiin készült  szobrait: például Pele,  a vulkán istennője portréját. Az acél  armatúrát lávakővel töltötte ki, ünnepkor az óriási  portré alatt tüzet gyújt, és mindenki csodálja, ahogy a táncoló fények nyomán Pele arca változik.
Azt meséli, sokáig nem támogatták a szigeteken az ősi kultúra, a nyelv megőrzését... Így  most ő is igyekszik segíteni abban, hogy  a hawaii  gyerekek jobban megismerjék az ősi legendákat. Ő is szerepel a csoportban, amellyel az általa készített bábok segítségével elevenítik meg a mondákat. Nevetve mondja: nincs annál szórakoztatóbb, mint látni, hogy a kicsikre mekkora hatással vannak az általa kifundált, hatásos látványelemek...