Amit Plihál Katalin nem tud(na) a térképekről, az vélhetően nincs is

„Nescire autem quid ante quam natus sis acciderit, id est semper esse puerum”, azaz „Aki nem ismeri a születése előtti dolgokat, örökké gyermek marad” – idézi Plihál Katalin térképtörténész Marcus Tullius Cicerót. A sárbogárdi születésű és kötődésű Plihál Katalin könyvtárosról, tudománytörténészről, térképtörténészről, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott különgyűjteményi igazgatójáról úgy mondják a szakemberek: amit a doktornő nem tud(na) a térképekről, az vélhetően nincs is. Katalin 1966-ban érettségizett Székesfehérváron, a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Technikumban.

Az országos tanulmányi versenyen elért eredménye alapján felvételi vizsga nélkül vették fel a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem földrajz-történelem szakára, majd 1968-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemre iratkozott át földrajz-könyvtár szakra. 1982-ben természeti földrajzból egyetemi doktori fokozatot, majd 1998-ban térképészetből PhD fokozatot szerzett, 2001-ben a BME Építőmérnöki Karán alkalmazott térinformatikusként végzett. 1971 augusztusától az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában dolgozott, 1995-től osztályvezetőként, utóbb a könyvtár különgyűjteményi igazgatójaként. – Minden térkép egy sajátos időkapszula – fejti ki Plihál Katalin. – Arról tájékoztat, ahogy készítői a környezetüket ismerték; felvilágosítást ad mindarról, ahogy a látott tér ábrázolásra került; és segítségével ismereteket szerezhetünk az adott technológiáról, miáltal végül a nyomtatott dokumentum használójának kezébe került.

Szóba kerül diskurzusunk során – főként térképészeti szempontból – Sárbogárd, ahol Katalin felújította a szülői házat, és mostanában elég sokat ingázik Budapest és a mezőföldi kisváros között. Amint kifejti: Sárbogárd és tágabb környezetének ismerete és helyzete 1528 és 1806 között sokat változott. Az 1528- ban megjelent Tabula Hungariae térképen a Sárvíz, a Balaton és a Duna között olyan folyóként került ábrázolásra, amely akár egy korabeli támadó hadseregnek is komoly akadályt jelenthetett volna. Az 1709-ben Johann Christoph Müller készítette térképen a Sárvíz Sió feletti szakasza elveszítette vizét, időszakos vízfolyássá lett, és az érintett területen csak Sárkeresztúr neve bukkant fel.

A székesfehérvári Müller Ignác hadmérnök szerkesztette Magyarország térképen a Sárvíz mentén minden olyan település szerepelt már, amelyeket ma is ismerhetünk, némelyek közülük önállók, míg mások valamely település részeként élnek tovább. A régi térképek ábrázolásán túl, a készítésük korára jellemző térképészeti módszereket és használatos műszereket, eszközöket is megemlíti beszélgetőtársam. Az 1528-ban Lázár deák által készített térkép szerkezete – mivel helyszíni bejárással készült – sokkal pontosabb volt mint később az „asztal melletti” javítással született társaié a 17. század végéig. Az a folyamat, ahogy Magyarország térképi ábrázolása elnyerte azt a formáját, amelyet ma is ismerünk, már egy másik történet – teszi hozzá Katalin.