A fehérvári szervezetek összefogásával példát lehetne mutatni az ágazati szakszervezeti vezetőknek

Az teljesen egyértelmű, hogy a rendszerváltás előtti szakszervezeti mozgalom más volt, mint a mai. Sokak szerint valódi érdekvédelem akkor se volt és most sincs. Hogy miként működött – ha működött – akkor, és mi jellemzi most a munkavállalói érdekvédelem legfontosabb szervezeti formáját, erről egy ma is aktív régi szakszervezetissel, Szatmári Attilával beszélgettünk. Aki amellett, hogy a SAPA fehérvári gyárában szakszervezeti titkár, elnöke ugyanott az üzemi tanácsnak és tagja a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete elnökségének.

A régi május elsejéken felvonultunk, ha esett, ha fújt, az elvtársak – akik paternalista módon simogatták a szakszervezetisek fejét, de hatékony érdekvédelmet nem engedtek – ott mosolyogtak a tribünökön, a majálisokon pedig jóízűen ettük a virslit és ittuk a sört. Erről is beszélgettünk Szatmári Attilával. Fotó: Archív, Koppán Viktor

– Igaza van azoknak, akik szerint se a szocializmusban se a rendszerváltás óta nincs valódi munkavállalói érdekvédelem?

– Negyven éve, 1975. óta vagyok szakszervezeti tag, 1981-ben lettem bizalmi, később titkár, majd 2007-től, amikor az üzemi tanácselnöki feladatokat is elvállaltam, akkortól lett lehetőségem függetlenített tisztségviselőként dolgozni. A négy évtizedet végiggondolva, valóban lehet azt mondani, hogy 1990 előtt is voltak gátjai a hatékony munkának és most is vannak.

A fiatalok büszkén vitték munkahelyük transzparenseit.

– Mi ma a legfőbb gond?

– Képzetlenek a szakszervezeti aktivisták, tisztségviselők. Nyugaton hónapokra kiemelik az adott dolgozót a termelésből, különböző tanfolyamokra, tréningekre küldik, ahol megismerik a törvényi feltételeket, elsajátítják a tárgyalási technikákat. Nálunk szinte közelharc árán tudjuk néhány napos tanfolyamokra elküldeni az embereket. Pedig profi ismeretek híján nehéz hatékony érdekvédelemről beszélni. Például egy bértárgyalásnál nagyon profinak kell lenni, ha valamit el akar érni az ember. Nálunk a cégnél tavaly novemberben kezdtük, s most fejeztük be a bértárgyalást. Munkaadói oldalon nulla, szakszervezeti oldalról öt százalék volt a javaslat, végül kettő százalékban állapodtunk meg a napokban.

Felvonulás esőben. Kötelező volt, de legalábbis illett elmenni, mert megszólták az embert.

– A nagypolitikát figyelve nekem az az érzésem, hogy az egység hiánya is gond. Jól látom?

– Valóban nagy a megosztottság országosan, de helyi szinten is. Az ágazati vezetők a 90-es évek óta a tagvesztésre koncentrálnak és a saját dolgaikkal vannak elfoglalva, rivalizálnak, veszekednek. Pedig a rendszerváltást követő években sokan lettek munkanélküliek, családok estek szét, ez a 2008-as válság idején és az azt követő években megismétlődött. A szakszervezeti vezetőknek az emberek gondjaival és nem a saját pecsenyéjük sütögetésével kellene foglalkozniuk. A mozgalom 25 éve folyamatosan lefelé megy a lejtőn.

Szatmári Attila.

– És a politikai, társadalmi környezet?

– Na látja, ez a másik gond. Rettenet, ami folyik ebben az országban. Az EU-ban mindenütt működik a nyugdíjakkal kapcsolatban a korkedvezmény, korengedmény valamilyen rendszere, egyedül nálunk nem. A másik égbekiáltó gond az ellátórendszer hiánya, ha valaki állás nélkül marad. Három hónap álláskereső ellátás, utána semmi.

– Van kiút? Hogyan látja a jövőt?

– Nincs már miből engedni, össze kell fognunk országosan és helyben is. Többször beszéltünk róla, hogy a fehérvári szervezeteket összefogva példát lehetne mutatni az ágazati vezetőknek is.