Császár Attila Nádasdladány Vasembere

Habcsók, a fehér-fekete-vörös macska mosakodás közben egykedvűen szemléli gazdáját, aki a garázsban szomszédja kerékpárját javítja. Biztos kezekben térülnek-fordulnak a szerszámok. Pedig a bal oldali kesztyű ujjai közül csak az egyik feszül, a többi üres.

Császár Attila negyvennégy esztendővel ezelőtt fejlődési rendellenességgel született, bal lába nem fejlődött ki teljesen, bal kézfején pedig „csak” egy hüvelykujj árválkodik.

Szívesen javítja a kerékpárokat – nemcsak azért, mert cserébe jól jön a házi tojás –, hanem azért is, mert a szakmája műszerész.

– A bal kezem jól kiegészíti a jobbat. A munkahelyemen sokkal apróbb tárgyakkal foglalkozom, ott a gyufafej méretű alkatrész már óriásinak számít. Csipesszel, apró forrasztópákákkal is dolgozom. Az átlagosnál valószínűleg kifinomultabb motorikus képességekkel rendelkezik a jobb kezem, de a bal nélkül nem boldogulnék – mondja az ezermester, aki már gyerekkorában, Úrhidán is nagyon szeretett szerelni. Sűrűn megfordult a helyi fafaragómesternél, majd élete párján keresztül megismerte a fafaragás csínját-bínját is.

Attila szerszámért indul műhelye zugaiba, talán csak ekkor vehető észre, hogy bal lábán térdtől lefelé művégtaggal él. Egy népi motívumokkal cizellált, díszes, trükkösen nyíló, fából készült szelencével tér vissza, ezt is ő készítette, 30 munkaóra van benne.

– A párom annak idején Nyíregyházán tanult, és ott kezdett el foglalkozni a fafaragással. Egyszer elvitte a mesterének a mintadarabomat, ami olyan jól sikerült, hogy együtt faraghattuk ki a főiskola székelykapuját.

Sokszor a saját örömére csinálja a fafaragást. Lánya bölcsőjét a saját kezével készítette! Édesapja géplakatos volt, tőle örökölte az érzéket az ezermesterséghez. A fehérvári kézművesek is maguk közé fogadták.

Három macskája és kutyája társaságában a házba indulunk, közben feltűnik egy stramm, fából készült elő­tető korláttal. Ezt édesapjával együtt építette Attila, ahogyan a garázst is.

– Az iskolában és otthon sem kezeltek mozgássérültként. Ugyanúgy megkaptam a fülesemet, ha rosszul csináltam valamit, és nekem is megvoltak a feladataim a családban. Nem különböztek a mindennapjaim a többi gyerekétől. Fociztam, fogócskáztam, csak bizonyos dolgokat máshogy, vagy lassabban csináltam, de ez semmiféle törést nem okozott az életemben.

A különbség csak annyi volt, hogy felmentették testnevelésből. Attila felnőttként ezt igazán szépen kompenzálta – de erről majd később. Odabenn 12 éves lánya, Magdolna reggelit készít, Attila élettársa még nincs otthon, váltott műszakban dolgoznak. Főhősünk hamarosan bekocsikázik Székesfehérvárra a Videotonba, de mielőtt párját „váltja”, még bőven van ideje mesélni arról, miért nem álmodik soha olyat, „hogy épkézláb szaladgál”.

– Pályakezdőként tudatosult bennem, hogy mondjuk hiába tudnék falazni, a kőművesség nem az én szakmám lesz. Viszont érdekelt a műszerészet, és a Mozgássérültek Állami Intézetében egy nagyon rendes tanárom elintézte, hogy Csepelen műszerésziskolában tanulhattam.

Attila számára az intézet egy rendkívül fontos kapaszkodót is hozott, a sportot, amelyben szintén ki tud teljesedni. Ott ismerkedett meg a kecskeméti Boronkai ­Lászlóval, a Sport a Fogyatékosokért Alapítvány elnökével, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a lehető legmagasabb szinten művelhesse az országúti kerékpározást. A bringák korábban Fehérvárhoz is kötötték Attilát, Szipola Antal boltjába járt vásárolni, kért egy próbanapot és három évig ott dolgozott (Tóni révén a Vitál Clubban újabban a para­kenuzásba szeretett bele).

A fővárosi kollégium pedig a szerelmet hozta el, ott ismerkedett meg gyermeke anyjával. Kerek lett az élete. A Videotonba már ajánló­levéllel érkezett, de voltak rossz tapasztalatai, amikor állást keresett. – Egyszer egy barkácscéghez jelentkeztem, ahol javítással foglalkozó munkatársat kerestek. Az állásinterjún érzékeltem, hogy meglepődött rajtam a felvételiztető, aki végül bevallotta, hogy nem bízik abban, hogy el tudnám végezni a munkát.

Attila szerény, halk szavú ember. Nem kürtöli tele a világot azzal, amit civilben és a versenypályákon elért.

– Nincs nagy mottóm, hacsak az nem, hogy azzal szoktam főzni, ami van. Ha mindig azon keseregtem volna, hogy másnak miért van tíz ujja, nekem meg csak hat, akkor valószínűleg nem tartanék ott, ahol tartok. Jó hozzáállás és akarat kellett ahhoz, amit elértem. Reálisan látom a világot és önmagamat, ezért nincsenek olyan dolgok, amik elkeserítenének. Nem élünk kacsalábon forgó palotában, de nem is kell nélkülöznünk.

Végül a szomszéd kerékpárjától eljutunk a szobában görgőkön álló profi versenybringáig. Nem olcsó mulatság, ezért is fontos, hogy a csillagos autómárka kecskeméti gyára is szponzorálja Attilát. A kerékpár gazdája komolyan gondolja a sportolást!

Ahogy 1996-ban az Ironmant is! 3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpározás és 42 km futás. Művégtaggal, a bal kezén egy ujjal. Annak idején Csepelen triatlonos ismerősei voltak, és hát miért ne?

A kerékpár pontosan ugyanolyan, mint bármelyik profi országúti bringa, semmilyen kiegészítő nincs rajta. Attila a kormány bal szarvát tenyérrel, és egy ujjal ragadja meg.

– Az emberek sokszor nem ismerik önmagukat, nem reálisak a céljaik. Mindenben fontos a fokozatosság, önmagunk megismerése. Ebben a sport nagyon jó alap lehet, megtanulja az ember a határait.

Attila hetente 30 órát edz a nyeregben. Hétvégén 4-6 órás tréningeket tart. Gyakran 200 kilométert tesz meg egyszerre. Nem hiába, szeretne kijutni a paralimpiára. A parakenu is érdekli, de ott még nincs olyan kategória, amelybe be tudnák sorolni. Tony Stark, a képregényhős feltaláló a Vasember? Ugyan. A Vasember Nádasdladányon él, és műszerész.