Frissen Fejérből

2021.10.16. 19:00

Cservenka Edit hatalmas festményeit nem lehet nem észrevenni a Csók István Képtárban

Cservenka Edit ifjú festőművész a Fehérvár Szalon 2021 című kiállítás kiemelt díjasa Kőnig Frigyes mellett. Az alkotó a Tóparti Gimnázium művésztanára is.

Bokros Judit

Cservenka Edit a Csók István Képtárban, október 17-ig megtekinthető festményei előtt

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Cservenka Edit hatalmas festményeit nem lehet nem észrevenni a Csók István Képtár tágas emeleti terében. A már csak a méretük miatt is figyelemfelkeltő képek friss, élénk színvilága, a kesze-kusza, mégis alakokká formálódó motívumok vonzzák a tekintetet. Nem minden képe ilyen méretes, de azért szeret nagyobb léptékben gondolkodni, mert ez több szabadságot jelent számára – tudtuk meg Editről, aki egykori középiskolájába tért vissza tavaly szeptemberben tanárként. Igaz, keramikusként végzett a ma Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumként ismert intézményben, ám később mégis festőnek tanult tovább a Képzőművészeti Egyetemen. Oda azonban némi kitérővel vezetett az út.

– Az érettségit 2008-ban tettem le, ekkor jelentkeztem először festőművész szakra. Igaz, sok minden érdekelt, többek között a fotózás, a divattervezés is, de a tanáraim javaslatainak hatására megpróbáltam a festőfelvételit. Ebben az évben még nem vettek fel, így maradtam ötödik évre a Tópartiban, és megcsináltam a szakmai vizsgát. Utána a Pécsi Tudományegyetemen, szabad bölcsészet szakon folytattam a tanulmányai­mat, ami összesen egy évig tartott, ugyanis időközben elkezdtem Pécsen egy rajzszakkörbe járni, mert hiányzott a rajzolás. Talán ennek hatására volt egy nagyon konkrét álmom arról, hogy a Képzőre járok. Így felébredve az első gondolat, ami eszembe jutott, hogy kiiratkozom az egyetemről, és festeni fogok. Ez­után még pár alkalommal újra megpróbáltam a felvételit, de ez idő alatt is aktívan alkottam, művésztelepeken vettem részt, és már ekkor tagja lettem a MAMŰ Galériának. Miután felvettek a Képzőre, nagyon jó tapasztalataim voltak, elég szabadon lehetett ott alkotni, sokat kísérleteztem, és negyedik év végén sikerült elnyernem az Amadeus-ösztöndíjat is, az Erasmussal pedig Madridban jártam – mesélte Edit. Az alapvetően magányos alkotó inkább a műteremben szeret lenni, és ez így volt az egyetemi évek alatt is. Természetesen részt vett a közösségi életben, de előfordult, hogy egész napját a műteremben töltötte. Ez a hozzáállás azóta se sokat változott, éppen ezért úgy gondolja: még nagyobb szüksége van arra, hogy része, tagja legyen valamilyen művészeti közösségnek. Így ugyanis nem tud annyira elszigetelődni, ráadásul megmutatni is könnyebb magát, és több lehetőséget kaphat kiállításokra. Tagja lett a Székesfehérvári Művészek Társaságának, ezért vehetett részt például nyáron a Móron rendezett Székesfehérvári Művésztelepen.

Cservenka Edit a Csók István Képtárban, október 17-ig megtekinthető festményei előtt
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Érdekes, hogy Edit a kerámiával azóta se nagyon próbálkozott, megmaradt a festésnél. Legtöbbször akrilfestékkel dolgozik, mert gyorsabban tud vele haladni a gyors száradási időnek köszönhetően. A nagyméretű képekre a Képzőn „szokott rá”, ám most már szeretne kicsit kisebb festményeket is készíteni. A témákat tekintve foglalkoztatja az ember és környezete, az ösztönösebb gesztusfestészetet pedig mára egyre tudatosabban műveli. Tehát a lendületes vonásokkal megalkotott formák már meghatározott formákká, például levelekké állnak össze. A Fehérvár Szalonra először pályázott, úgyhogy igencsak meglepte a kiemelt díj. Ez nagyobb lendületet adhat ilyenkor, a pályakezdés időszakában. A Csókban látható kiállításon kívül máshol is jelen van: Budapesten két csoportos tárlaton látható munkája, és a jászberényi művésztelep évfordulójára szervezett kiállításra is adott le képet.

Az alkotás mellett a tanítás nem tudatosan alakult.

– Valami sugalmazásfélének engedelmeskedve beadtam a Tópartiba az önéletrajzomat. Sikerült bekerülnöm, és szerintem ez a lehető legjobb hely, ahol el lehet kezdeni a tanítást. A tanárok java részét már ismertem, barátságos, közvetlen légkört tapasztalok, és diákkoromból is ilyen emlékeim vannak – fogalmazott Edit, akiről azért az már kiderülhetett, hogy szeret engedelmeskedni az intuícióknak. Mindez pedig nyilván kihat a művészetére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!