Érdi Tamásnak a madarak is Chopint énekelnek

A Fehérvári Ünnepi Könyvnapok egyik eseménye volt a könyvbemutató a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárában, ahol anya és fia voltak a vendégek. Sokan jöttek össze, javarészt abból a korosztályból, akik még tudták, hogy volt egy Cimbora műsor a Magyar Televízióban. É. Szabó Márta ugyanis nemcsak ennek, hanem még számos egyéb műsornak is a szerkesztője volt. A rendszerváltozás során több mint harminc gyerekműsort szüntettek meg, majd őt is elbocsátották… A beszélgetés során erről is szó esett, de a hangsúly egyik fia, Érdi Tamás zongoraművész könyvbe foglalt történetén volt. A negyven­éves Tamás annak idején, egy hiányosan felszerelt inkubátor miatt veszítette el a látását, szeme világát. Erről a tragédiáról, majd Tamás művésszé válásáról szól a könyv.

Érdi Szabó Mártát arra kértük, meséljen arról, mikor merült föl benne a gondolat, hogy megírja történetüket?

– Valójában csak akkor jutott eszembe, hogy el kell mesélnem Tamás történetét, amikor egymás után sikert sikerre halmozott. Sokszor hallottam, hogy a zene milyen csodákra képes, de ha nem vele élek, nehezen hittem volna el, ami történt. Ahogy Mozart és Schubert zenéjével találkozott, napról napra egyre boldogabb lett, talán még látó társainál is, mert rátalált egy semmi máshoz nem hasonlítható mesebeli világra, ami csupa öröm volt számára. Akkor még a Magyar Televízióban dolgoztam, és Tamás teljesen megváltoztatta az én életemet is, a világról alkotott elképzeléseim a feje tetejére álltak, és más műsorokat kezdtem készíteni. Neki köszönhető, hogy több száz gyerek nyaranta egy olyan zenei Cimbora-táborban nőtt fel, ami nélküle sosem jöhetett volna létre. Aztán persze arra is gondoltam, hogy a történetünk erőt adhat olyan embereknek, akik hasonló problémákkal küszködnek. Tamás története példa lehet arra, hogy a lehetetlen legyőzhető.

Kiderült, hogy a zongora­művész fiú folyamatosan édesanyja munkatársa volt, az ő memóriája nélkül ez a könyv nem készülhetett volna el. É. Szabó Márta korábban nem írt naplót, ezért Tamás emlékei sokat segítettek.

Sokszor megszenvedte a könyv megírását

– Általában felolvastam neki az elkészült fejezeteket, és zömmel időrendi javításai voltak. Fantasztikus emlékezőtehetséggel rendelkezik, szinte naprakészen emlékezik utazásokra, találkozásokra, beszélgetésekre. Persze van a könyvben egy hosszú rész arról, amikor ő még nem élt. Ebbe az én gyerekkori emlékeim, a kórházi időszak is belekerült, s ez különleges öröm és felfedezés volt Tamás számára. Sok mindent megtudott régmúlt időkről, nagyszüleimről, muzsikus orgonista nagyapámról, akitől talán a tehetségét is örökölte. Fájdalmas emlék, bátyja halála is előkerült, ám végül örült, hiszen ezzel kicsit „feltámasztottuk”. Férjem, Érdi Sándor televíziós szerkesztő pedig partner volt a szerkesztésben és az együttgondolkodásban.

É. Szabó Mártát s családját sokan segítették. Ez volt a másik ok, amiért tollat ragadott, mert annyi szeretetet és támogatást elképzelni sem tudott, mint amit itthon, Amerikában, majd Kanadában kaptak. A nemrég elhunyt Kocsis Zoltán karmester volt az első mentor, talán a legkorábbi és a legfontosabb segítség, azáltal, hogy megtalálta Tamásnak a legjobb tanárt Budapesten, aki kisgyerekekkel foglalkozott. Ő indította el Tamást ezen az úton, miután Márta elmesélte neki Tamás korai próbálkozásait.

– Nem hiszem, hogy Tamás ma Liszt-díjas lenne Becht Erika nélkül, aki a mai napig – mint egy pótanya – tanítja, támogatja, segíti. „Ő az én kottám” – vallja Tamás erről a remek munkakapcsolatról. De felsorolhatatlan az a sok támogatás, amit Amerikában és később Torontóban zenei tanulmányai során kaptunk, és ez a könyvből mind kiderül – fogalmazott Márta, aki a nehéz napok felidézésével bizony sokszor megszenvedte a könyv megírását.

– Minden újraolvasás fájdalmas volt, mert az élet nemcsak napsugaras napokat tartogatott számunkra. Aztán egyre több lett körülöttünk az öröm és a siker, és egyre jobban éreztem magam az emlékeim között. A régmúlt napokat is szerettem felidézni, jó volt „hazamenni” az évtizedekkel ezelőtti időkbe, csodálatos gyerekkoromba. Végül ebből a könyvből nagyon sok minden kimaradt, mert ez Tamásról szólt. Ha úgy alakul, lehet, hogy a televíziós emlékeimet is megírom. Meglátjuk, mennyi időm marad Tamás koncertjei mellett.