Hétvége

2016.07.15. 11:10

Énekszó és ima kíséri a Zemlényi-testvérek életét

Székesfehérvár - Mondhatni, hogy a három Zemlényi-testvér beleszületett a zenélésbe, éneklésbe. Az otthonról kapott impulzusok, a meghatározó környezet, a nevelés pályájukra is hatással volt. Erről, s az éneklés hétköznapi öröméről is beszélgettünk.

Bokros Judit

Zemlényi Eszter és Vízer Kinga már korán reggel „címlapkészen” fogad: bájos arcuk finoman sminkelt, hajuk természetesen omlik, öltözékük kifogástalan, s nőiességük annyira természetes, mint a belső harmóniájukat tükröző mosolyuk. Édesanyjuk, Zemlényi Katica, a Vox Mirabilis Kamarakórus karnagya rám is bízza őket, míg ő intézi teendőit a Zsolt utcai Krisztus Király Templomhoz tartozó szülői házban.

A két fiatal hölggyel a közösségi házban beszélgetünk, sajnálják, hogy testvérük, Mihály nem lehet jelen. Ő az Operaházban dolgozik mint ügyelő, nemrég nevezték ki. Mivel egy nagyon fontos darabra, a Billy Elliot című musical bemutatójára készülnek, így a fiatalember intenzív próbaidőszakban vesz részt, nem igazán tud kiszakadni az intézmény falai közül. Tehát, róla is a lányok mesélnek. Minden bizonnyal hitelesen, hiszen érezhető, hogy nagy az összetartás, az egymás iránti szeretet, a megértés közöttük.

Vízer Kingával és Zemlényi Eszterrel a templom közösségi házánál beszélgettünk Fotó: Koppán Viktor

A gyermekkorral indítunk, amely mindennek az alapja. Szüleik foglalkozása – kereskedő édesapjuk, Zemlényi János a templom lelkipásztor munkatársa, édesanyjuk pedig a kántora - és elkötelezett vallásos mivolta meghatározta a gyerekek értékrendjét, amihez azóta is tartják magukat. Az éneklés ugyancsak kezdetektől fogva a napjaik részét képezi: otthon mondókáztak, óvodás korukban minden hétköznap reggel misével indult, később pedig, mikor apukájuk vitte őket kocsival iskolába, útközben énekelve imádkoztak. Még versengtek is azon, ki tud jobban szolmizálni, és valahogy senki nem akart kilógni, lázadni e rendszer, szellemiség ellen.

- A zene természetes közegünk volt: különféle stílusokat hallgattunk itthon, kórusban énekeltünk, színpadon álltunk. Szüleink alapvetően a zenetanulást ösztönözték – mindannyian a Kodály iskolába jártunk, mellette pedig a Hermann zeneiskolában tanultunk hangszereken játszani -, ám a későbbi pályaválasztásunkba nem szóltak bele. Megvárták, míg kialakul, ki miben elkötelezett a leginkább – mesélik a testvérek. A jelenlegi munkájukhoz mindkettejüknek némi dilemma után vezetett az út. Eszter például elhivatottságot érzett a teológia iránt (a családi minta után is), ám végül a zeneművészeti egyetemen kötött ki, tanárképző szakon. Magánénekes lett, és egyre sűrűsödő naptára igazolja választását.

-          Fehérváron egy fantasztikus énektanár, László Szilvia fedezte föl a bennem, a hangomban rejlő lehetőséget. Középiskolásként éveken át énekeltem testvéreimmel a Vörösmarty Színház zenés darabjaiban, ami nagyon nagy tapasztalatot jelentett. Az első  meghatározó színpadi élményem az Alba Regia Szimfonikus Zenekarhoz kötődik, velük egy Nelson misét énekeltem. Ezután többször visszahívtak, és sok szóló szerepet adtam elő itt. Később is valahogy úgy alakult a pályám, hogy meghallottak, megszerettek valahol, s aztán újra megkerestek – tudom meg Esztertől, aki énekelt már egyebek mellett a Mendelssohn Kamarazenekarral s az Operaházban is. Utóbbi helyen idén egy vágyott szerepben, Blonde-ként debütálhatott egy Mozart-operában. Jó ideje sűrű naptárában a jövő májusig vannak lefoglalt koncertjei. A nyáron kurzusokra megy, ám közben Mozart Koronázási miséjében szerepel, később pedig, egy meghallgatás eredményeként Bach János passiójában énekelhet szoprán szólót. Úgy látszik tehát, hogy megerősítést nyert az énekesi pálya.

A hivatás választásának nehézségei Kingát sem kerülték el. Jó tanulóként, több irányban érdeklődve azt kellett eldöntenie, mely területen igazán tehetséges. Végül – egy marketing képzés elvégzése után - a megoldást a tanítói pálya iránt való elköteleződés jelentette, az ELTE tanítóképzőjén. Itt valóban a mindene lett a tanítás, az, hogy a gyerekeknek napi szinten minél többet tudjon majd adni. Ám egyetemi évei alatt színészkedett, méghozzá az Operaház színpadán. Diplomázás után visszatért Fehérvárra, s három éve a Hétvezér Általános Iskola pedagógusa.  Fiatalkora ellenére már számos elismerést tudhat a magáénak, hiszen tanítványai mindig előkelő helyen végeznek a megyei és országos matematika versenyeken. Kinga életében a színpad továbbra is jelen van: férjével, Vízer Dániel énekessel együtt ő is tagja édesanyja kórusának.

Mihály zeneileg és színészileg is nagyon tehetséges, ő szólistaként énekelt a Vox Mirabilis kórusban  - tudom meg a harmadik testvérről. Miután a fehérvári színházban föltűnt egy rendezőnek, az Operaházba került, ahol hét évig dolgozott segédszínészként. Több olyan szerepet kapott, amely kulcsa volt egy-egy előadásnak, nemrég pedig kiemelték a nagyon felelősségteljes, szakmailag előrelépést jelentő ügyelő pozícióba – mesélik a lányok. Ám Mihályról azt is érdemes tudni, hogy háromszoros Ironman, vagyis a sportot is nagyon komolyan veszi.

Sejthető, hogy ilyen elfoglaltságok mellett, a távolságok miatt az utóbbi időben nem  túl sűrűn találkoznak a Zemlényi-testvérek. Ám ha otthon vannak, a családi együttlét nagyjából ugyanúgy zajlik, mint a gyermekkorban. Jóízű étkezésekkel, beszélgetésekkel, amelyek elmaradhatatlan kísérője a zene-vagy énekszó.

Távozáskor már nem is csodálkoztam olyan nagyon a kiegyensúlyozottságon és harmónián, ami a lányokból sugárzik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!