Vendégünk Horváth Klára

Ma már nagyon kevesen vannak, akik a balesetem előtti időkből is ismertek. Jófejű, élénk és a világ dolgai iránt érdeklődő gyerek voltam. Aztán egy nyári szünidőben jött az a baleset, amelyik egy perc alatt gyökeresen megváltoztatta a családom és az én életemet is. Mind a négy végtagomra lebénultam, kerekesszékbe kényszerültem. Fiatal gyerekként hosszú hónapokon, éveken át kellett küzdenem azért, hogy amit lehet, újra megtanuljak egyedül is megcsinálni, és találjam meg magamnak azt is, hogyan éljek tovább súlyosan mozgássérültként fizikai korlátok között.

A 60-as, 70-es években, ha valaki ilyen helyzetbe került, csak önmagára és a családjára számíthatott. Nekem „szerencsém” volt, mert volt az Édesanyám, aki gondozott és akire mindenben számíthattam; a rehabilitációs intézetben volt egy orvos, aki a rehabilitáció mellett célt adott és önbecsülést is tanított nekünk; és voltak olyan sorstársaim, akiknek természetes volt, hogy egymást segítsük.

Ez az „egymást segítsük”-érzés volt az oka annak, hogy 1979-ben belekezdtem egy érdekvédelmi és egymást segítő szervezet létrehozásába. Itt is „szerencsém” volt! Már a szervezéskor, de azóta is sokszor találkoztam olyan emberekkel, akik megértettek, mellém álltak és velem jöttek, hogy közösen valósítsunk meg mindannyiunk számára fontos dolgokat.

Az egyesületünk is a nulláról indult, mégis az elmúlt évtizedek alatt nagyon sok eredményt ért el és több ezer mozgássérült embernek és családjának tudott segíteni tanácsadással, információval, segédeszközzel stb. Aztán nem kis küzdelmek árán építettük fel és működtetjük 18 év óta a Viktória Központot, mely szintén több ezer embernek nyújtott és nyújt segítséget ma is az egészsége, mozgásképessége visszaszerzéséhez vagy karbantartásához.

Nekem mindig erőt adott és ad, ha a legnehezebb helyzetekben is számíthatok másokra. Van aki pénzt ad a működéshez; van aki a kertünket rendezi, más segít a nagytakarításban; van aki műsort ad, vagy éppen közismert emberek, népszerű művészek jönnek el hozzánk mostanában szeretetből ismerkedni, beszélgetni, illetve művészetükkel felejthetetlen órákat szerezni nekünk.

Az elmúlt 35 évben értek tragédiák, sok csalódásban is részem volt, rengeteg pofont is kaptam; s meg kellett érnem azt is, hogy akadt, aki elárult nem csak engem, hanem azt a közös ügyet is, amiért addig együtt harcoltunk.

Mindezek ellenére ma is azt vallom, hogy az ember mindig tegye meg, amit megtehet önmagáért, másokért! Számomra a közös munka, az egymás segítése ma is a legfontosabb, mert ha így teszünk, akkor a legnehezebb helyzeteket is túl tudjuk élni, sok problémát megoldani és megteremteni önmagunknak, a környezetünknek is mindazt, amiért érdemes élni.
Így élhetnénk együtt, egymást segítve mindannyian emberhez méltó teljes életet.

Horváth Klára
igazgató, Viktória Központ