Élet a Leányka-dűlőben

A bágyadt, kora tavaszi napsütésben csivitelnek a madarak Emmarózán, a Leányka-dűlőben, ahol vendéglátónk, Rápolti Gyula megállás nélkül mondja:

- Miskolcon vettem részt először az olimpiai távú Ironman versenyen, s akkor hívtak meg Ausztriába, az ottani Ironman-re, Mészáros Janival együtt. Kimentünk, s rajtam röhögtek, mert az első éjszaka a kezemhez láncoltam a kerékpárt a kempingben. Reggel megkönnyebbültem, mert nem lopták el. Erre mondta egy olasz versenyző: ha ellopják, a tettes csak magyar lehet... Jött az úszás, alig volt tíz fokos a víz. A rajt előtt kérdezték: hol a vizes ruhám, a neoprém? Mondtam, hogy nekem olyan nincs, ez az ungarische vircsaft. Magamra kentem két tubus nikoflexet, és úsztam, majd kijöttem a vízből, de negatív pályacsúccsal. Ám a korosztályomban azért első lettem, így meghívtak a dupla távú Ironman-re. Erről jut eszembe a legendás mexikói verseny, amikor több mint huszonhat óráig voltunk a vízben. Annyira szétestem úszás közben, mint Waczlavik Gazember Petőfi Velorex László.

- Később megcsináltam a tízszeres távolságú versenyt is, aztán egyszer kispályán fociztunk a rendőrökkel. Jó kis csapatunk volt a Bulóékkal, a Mohl Gyurival, lefociztuk őket, mondtam is meccs közben a rendőröknek: teszünk egy csengőt a labdára, hogy ti is találkozzatok vele. Nem kellett volna, megsérültem. Az Abkarovits Géza megműtött, s közben mondta, hogy többet már nem fogsz futni...

Gyula szerint az ultratriatlonisták is különös emberek, mint Salvador Dali volt (Fotó: Koppán Viktor)

- Életemben a legszebb és legkeményebb, a 240 kilométeres Athén-Spárta futás volt, amit harminchat óra alatt kellett teljesíteni. A mezőny hullott, mint ősszel a bágyadt legyek, de én megcsináltam, beértem. A célban megcsókoltam Leonidas király szobrának bal lábát, majd mondtam az áldást adó pópának, hogy lázam van. Vizes lepedőben vittek kórházba, ahol arra ébredtem, hogy zokogó emberek ülnek az ágyamon. Azt hittem, hogy meghaltam, de nem én, hanem a szomszéd ágyon egy öreg bácsi. Egy alsógatyában menekültem el a szállodába, ott meg ezért röhögtek rajtam.

És Gyula megállás nélkül mondja, csak mondja, csak mondja az élményeit a szaharai futásról, a napi 80 kilométerről, miközben napi másfél liter vizet kaptak csak inni, holott az ő adagja 12-13 liter volt. Több mint 10 kilót fogyott, de azt is megcsinálta.

Na, meg mint ötletgazda, Fa Nándival együtt a Halhatatlanok Klubját.

- Csörög otthon a telefon, a feleségem vette fel, majd szólt: gyere, valami Árpi keres. Na, ez volt Göncz Árpád köztársasági elnök. Már korábban felkerestük Nándival és a hokis Jakabházyval a Halhatatlanok Klubjának az ötletével, s ő támogatta. Most is működik, évente kétszer találkozunk, nemrég vettük fel Béres Alexandrát, bár én nem támogattam. Egyébként olyanok vagyunk, mint a Parlament, semmit se oldunk meg.

Gyula, mint ezermester, kertépítő és bútor restaurátor éli a napjait Emmarózán, a saját maga építette csodaszép otthonában. A tágas nappali faláról az örök kedvenc, Salvador Dali hatalmas képe tekint a látogatóra.

- Egyszer a luxusautóját tele pakolta karfiollal, könnyűbúvár felszerelésbe öltözött, s úgy állított be Párizsban a Sorbonne-ra. Azt tudtad, hogy írt egy színdarabot a Nő és a talicska szerelme címmel, amelyben gyerek is született? A premieren két néző jelent meg. Dalinak van egy mondása: Az őrült és köztem egyetlen különbség van, nem vagyok őrült!

És Gyula csak mondja, én pedig most is torkom szakadtából röhögök a történetein...