Katalin és Kata egzotikus utazása Vietnamban, a szalmafonással

Huszárovics Antalné Agócs Katalin a nagymama, csupa élet és energia asszony, különös tudása a szalmafonás. Gyönyörűséges figurák, virágok, koszorúk, dobozok kerülnek ki a keze alól, a honi aratófesztiválokon kézre-kézre adják. A lánya, Papp Istvánné Huszárovics Katalin nem örökölte ebbéli képességét, de az unokája, Papp Kata – kicsit csaltunk azzal a Katalinnal, mert neki az anyakönyvben is a Kata név szerepel – a mamával közösen fonta az első szentkoronát gabonaszalmából. Jelenleg a SOTE-n harmadéves orvostanhallgató, gyermekorvosnak készül, de ő is szalmafonói minőségében utazott ki a Vietnamban rendezett World Food Festivalra, a világgasztronómiai találkozóra. Aztán néptáncolt, énekelt, angolul tolmácsolt, sütött-főzött, s leginkább a szép magyar lányságát mutatta e távoli földön. A magyarországi vietnami konzul, Váraljai Márton hívta meg a két Katát a vietnami étel-világtalálkozóra, ahol harminckét ország vett részt a tengerparti Vung Tau város első ízben tartott ilyen jellegű rendezvényén. Napi kétezer lángos fogyott el a magyar standról, az egyik legnépszerűbb étek volt a gazdag választékban!

- Tudtad, hogy Vietnamban él a világon a legtöbb nem magyar, aki magyarul beszél? – kérdezi a karcsú, sudár Kata, aki nélkül Katalin ugyan nem utazott volna el, noha ő volt a meghívott.

- A szalmafonás gyerekkorom óta a kezemben van, nem tanultam, csak tudom, és kész! – indul el végre Katalin a kályhától, hogy megértsük ezt a kacskaringókkal teli történetet. – A Jászságból származtak el a szüleim a Fejér megyei Tükröspusztára, a Csabdihoz tartozó uradalomba, ott nőttem fel. Mi még arattunk kézzel, markot szedtem, a 60-as években álltam a cséplőgépnél. Nem tanultam tovább, tizenötévesen három műszakban dolgoztam a szövőgyárban, s aztán otthon, a ház körül. Négy gyereket neveltem fel, s mikor megözvegyültem, gondoltam egy merészet, s visszatértem a szinte ismeretlen szülőföldemre, Jászszentandrásra. S az befogadott.

Katalin, a születésnapos lánya „nagy” Katalinnak ki-kiszalad a konyhából, s néha hozzáfűz valamit a meséhez. Itt a nagymama a legelevenebb, de ők együtt nagyon egy húron pendülnek, pedig teljesen különböző temperamentumúak. A csabdi házban álomszép kövek és szobrok, faragványok mindenütt, mert a középső Katalin férje, István kőfaragó, s amatőr szobrász, de nem a tudását tekintve amatőr Ők Csabdihoz kötődnek ezer szállal, de elengedték a mamát.

- És akkor a Jászság engem felfedezett! Kiemelt! – mondja büszkén a mama, álszerénység nélkül. Hiszen boldog lett az új életével.

- Jászapátin hirdették 1996-ban plakáton, hogy szalmafonót keresnek. Jelentkeztem. Onnantól fogva nem volt megállás, bekerültem a szalmafonók országos csapatába, tarlófesztiválok, vásárok, bemutatók, néprajzi táborok követték egymást.

- Tizenöt éve ment el a mama, én mindig nála nyaraltam, együtt fontunk! – veszi át a szót Kata. Ő már értelmiségi nő, de a mama habitusa, s ami vele járt, mindig is elvarázsolta. A csabdi nappaliban nagy zongora, Kata játszik rajta, ha jut rá idő, de ezúttal a szalmafonás röpítette őt a másik világba.

A vietnami meghívás úgy lett, hogy Váraljai Márton gyermekkori barátja, Topor Sándor, s az ő felesége, Toporné Keszeg Tünde kozmetikus híresneves kürtőskalács-sütők. Jól ismerik Katalint, sok helyen megfordultak együtt, s amikor kézművest kerestek a fesztiválra, nyomban Huszárovicsné Katalin neve jött szóba.

- Elsőre azonnal nemet mondtam! – neveti el magát a mama, akinek pedig élete egyik legszebb élménye lett az út, de csakis Katával! A tízfős csapat július végén töltött egy hetet a Saigontól 130 kilométernyire fekvő Vung Tauban, ötórás időeltolódással innen. A puha diktatúra időszakát élő kommunista ország üdülővárosa a legszebb arcát mutatta, a magyarokat pedig lépten-nyomon ölelték, szerették, köszöntötték. A bőrös csattogtatta a karikás ostorát, egy tekerőlantos muzsikájára táncolt a néptáncos házaspár, Tündéék szakmányban gyártották a csúcsnépszerű lángost, Katalin mama és Kata fonogatott, énekelt, magyaros ruhában táncoltak. S Kata Magyarországról mesélt a többi résztvevőnek. Vietnamból sok magyar járt egyetemre, főiskolára hazánkban a „baráti” időkben, akik egyre-másra omlottak Katáék nyakába, s ékes magyarsággal társalogtak velük. A gyönyörű magas Kata nemcsak arcvonásaival, de sudárságával is kimagaslott a tömegből, amelyik folyamatosan ott hömpölygött a luxus Imperial Hotel centrumától jobbra-balra felállított pavilonoknál. A magyaroké a szálló mellé került, így ők voltak leglátogatottabbak.

A rengeteg fotót nézegetjük a laptopon, Katához érkeznek a levelek a Vietnamban szerzett barátoktól. Sem nyelvi, sem kommunikációs akadály nincs. Csupa egzotikus emlék.

- Én jól felpakolva jöttem el otthonról – vált az „itthonra” Katalin mama. – A szentandrási kertemben minden megterem! – mondja, s kínál a jászsági szilvából, barackból, fehérszemű főtt kukoricából, az édes, puha paradicsomból, roppanós paprikából. Kicsi, erős keze sok munkáról árulkodik. De a legfinomabb szalmafonásokat is tudja vele.